Kárpátaljai költőket tüntettek ki

2001. július 27., 02:00 , 28. szám

Az Anyanyelvi Konferencia és a MÉKK szervezésében az elmúlt héten sorra kerülő kulturális programsorozat egyik állomása szombaton Beregszász volt, ahol három kárpátaljai író-költő – Füzesi Magda, Nagy Zoltán Mihály és Penckófer János – vehette át a Magyar Írószövetség díszoklevelét.

– A magyar kormányzat az olvasás évének nyilvánította az idei esztendőt, és egyfajta mozgalmat indított a könyv, az olvasás népszerűsítésére – fogalmazott köszöntő beszédében Po­mo­gáts Béla, a Magyar Írószövetség elnöke. – E fontos ügy elkötelezettjeiként a mi célunk is, hogy közelebb hozzuk egy­más­hoz az olvasót, a köny­vet és az alkotót. Ennek egyik előfeltétele, hogy megismerjük a közöttünk, körülöttünk élő köl­­tőket, írókat, va­lamint elismerjük az általuk létrehozott értékeket.

– Ahogy társaim, én is sikerként, odafigyelésként értékelem e szak­mai elismerést – mond­ta el lapunknak Penckófer János. – Közvetve és közvetlenül magam is évek óta dolgozom azon, hogy megértessem az emberekkel: az olvasás élménye egyedülálló, semmi mással nem pótolható, nem felcserélhető.

P. Zs.