Kilendíteni Kárpátalját a holtpontról

Újabb diplomatával bővült az ungvári magyar főkonzulátus testülete

2001. július 27., 02:00 , 28. szám

Július 16-án foglalta el állomáshelyét a Magyar Köztársaság Ungvári Főkonzulátusán Varga Attila konzul. A gazdasági kérdések vitelével, a regionális együttműködésekkel megbízott 31 éves diplomata korábban a magyar külügyminisztérium szovjet utódállamokkal foglalkozó főosztályának referenseként dolgozott. Varga Attila okleveles mérnök, három nyelven –angolul, oroszul és lengyelül – beszél. Nős, hobbija a számítástechnika és a kocogás.

– Ön szerint miért van szük­ség gazdasági ügyekkel foglalkozó konzulra Kárpátalján?

–Eddig alapvetően a főkonzul úr foglalkozott a gazdasági ügyekkel is, részben az ő tehermentesítésére hozták létre ezt a tisztséget. A külügyminisztérium nagy hangsúlyt fektet az ukrán–magyar együttműködésre, ezen belül kiemelt fontossággal kezeli a határ­ menti együttműködést. Ez irány­ban már korábban is történtek lépések, gondolok itt például Orbán Viktor és az akkori miniszterelnök, Viktor Juscsenko találkozójára, aminek következtében mindkét oldalon megbízottakat ne­veztek ki a határtérségi koncep­ció kidolgozására. Emellett figyelemmel kísérjük a Kárpátok Euro­régió ügyeit.

– Fejlődőképesnek tartja Kár­pátalja gazdaságát?

– Kárpátalja gazdaságilag saj­nos még Ukrajnán belül is az egyik legkevésbé fejlett régió. A magunk részéről szeretnénk hozzájárulni, hogy kilendüljön erről a holtpontról, ami nem könnyű, tekintve, hogy az utóbbi években a magyar vállalkozók szemében is esett Kárpátalja vonzereje. Ennek egyik oka a kedvezőtlen gazdasági környezet, mely riasztóan hat a magyar befektetőkre, az infrastruktúra sem megfelelő, s még számos egyéb tényezőt lehetne említeni. A gazdaság fejlesztésére többféle lehetőség is van, többek között a turizmus, mely ma még szinte teljesen kihasználatlan. Természetesen ehhez is meg kell teremteni a megfelelő infrastrukturális hátteret.

– Kedvez ennek a folyamatnak az ukrán–magyar kapcsolatok alakulása?

–Az ukrán–magyar kétoldalú kapcsolatok mindig prob­lémamentesek voltak. Az alapok létrejöttek, az előrelépés iránya most már a meglévő együttműködés elmélyítése, a kapcsolatok konkrét tartalommal való megtöltése kell legyen.

Olasz Tímea