169 diák tett az idén sikeres felvételi vizsgákat a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskolán

Nő a továbbtanulás presztízse

2001. augusztus 3., 02:00 , 29. szám

A Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola különböző szakjainak első évfolyamán szeptembertől 169 diák kezdheti meg tanulmányait. Ha figyelembe vesszük, hogy ebben a tanévben 986-an érettségiztek magyar tan­nyelvű osztályokban Kárpátalján, akkor ez a szám a főiskola népszerűségét mutatja.

73-an tanulhatnak közvetlenül a KMTF által meghirdetett szakokon (földrajz – 20, történelem–földrajz – 5, angol–történelem – 13, óvodapedagógia – 21, tanítói – 14 fő), 50-en a Budapesti Szent István Egyetem Kertészmérnöki Karának Beregszászi Kihelyezett Tagozatán, 40-en pedig a Nyíregyházi Főiskola Társadalomtudományi és Mezőgazdasági Karának ugyan­­­­csak a főiskola égisze alatt működő Gazdálkodási Szakán. Idén először volt lehetőség arra, hogy a munkácsi tanítóképzőben jó eredménnyel végzett diákok a KMTF-en folytathassák tanulmányaikat tanítói szakon, s máris hatan kívántak élni a lehetőséggel, hogy további két év tanulás után főiskolai diplomát szerezzenek.

A tanárképző főiskola által meghirdetett szakokra az idén mintegy kétszeres volt a túljelentkezés. A vizsgabizottság megállapítása szerint az általános tapasztalatok azt mutatják, hogy a felvételi vizsgák tisztaságát sikerült megtartani. Ez főként annak az új felvételi pontrendszernek köszönhető, amely kódolással operál.

– A diák elhelyezi egy kapott kis borítékban a személyi adatait tartalmazó lapot, majd ezután leragasztja azt. A kis boríték belekerül egy nagyobb borítékba a tesztekkel együtt, s a kis borítékra és a tesztlapokra ugyanaz a kódszám kerül. Sem a kisebb borítékokat kódoló tanár, sem pedig a tesztlapokat javító tanárok nem tudhatják, hogy egy adott kódszám kinek a nevét takarja. Ezzel a módszerrel kizárhatók a visszaélések – mondta el lapunknak dr. Soós Kálmán, a KMTF rektora, a felvételi bizottság elnöke.

Orosz Ildikó, a KMTF elnöke felhívta a jövőben a KMTF-re jelentkezők figyelmét, hogy ne dőljenek be azoknak a szélhámos „jótevőknek”, akik bizonyos anyagi juttatás ellenében biztos felvételt garantálnak.

– Ez teljesen lehetetlen, hiszen a fentebb ismertetett felvételi módszer kizárja ennek a lehetőségét. Azt javasolnám éppen ezért a felvételizőknek, hogy pénzüket különórákra fordítsák, amelyek tudást adhatnak, s ne bízzanak a könnyű bejutást ígérőkben – tette hozzá a KMTF elnöke.

Ami a jelentkezők teljesítményét illeti, a felvételi vizsgák tapasztalatai idén is felemásak voltak, ám a vizsgabizottságok tagjai szerint a hiányosságok javarészt kiküszöbölhetők a középiskolai oktatás keretében.

kz