Betörtek a zápszonyi református templomba

Tudták, hova törnek be

2001. augusztus 3., 02:00 , 29. szám

Július 27-én nem mindennapi hírre ébredtek a zápszonyi református gyülekezet hívei, az éj leple alatt ugyanis feltörték a falu egyetlen templomát, és ellopták belőle a szőnyeget. A nyomokból ítélve a betolakodók a szószék melletti ablak bezúzásával hatoltak a templombelsőbe, majd feltekerték a két legnagyobb szőnyeget, és a hátsó kijáraton át távoztak, melynek kulcsa a zárban volt.

A helybéliek véleménye szerint a rablás jól tervezett és célirányos volt. Ezt a feltételezést igazolja, hogy kizárólag a szőnyegekre „pályáztak” az elkövetők, míg a jóval nagyobb értéket képviselő szintetizátort és hangfalait, valamint a nemrég felszerelt dekoratív csillárokat érintetlenül hagyták.

– Ugyanakkor azt a lehetőséget sem lehet kizárni – mondta el lapunknak Mező Miklós helyi lelkipásztor –, hogy a rablók „tevékenysége” ezzel még nem tekinthető befejezettnek, mivel a hátsó kijárat kulcsát is magukkal vitték.

– Az ilyen és hasonló incidensek elég gyakoriak, néhány éve a templomok mellett a lelkészlakások, parókiák is kedvelt célpontjaivá váltak az alkalmi vagy erre „szakosodott” bűnözőknek – hangsúlyozta a lelkész. – Ennek ellenére a hatósági intézkedés nagyon lassú. Ez esetben is, a nyomozók még három nap elteltével sem szálltak ki a helyszínre, így a vasárnapi istentiszteletet az éppen felújítás alatt álló imaházban kellett megtartani.

P. Zs.