A tölgy

2001. augusztus 3., 02:00 , 29. szám

Hatszáz, nyolcszáz éves öregek élnek köztünk, és mi közömbösen megyünk el mellettük, és hagyjuk, hogy megöljék őket. Bizony, egy tölgyfa ezer évig is elél, ha hagyják. Ott áll Nagyszőlős utcáján vidékünk legöregebb tölgyfája, lombja leng a járda, az úttest felett, törzsének kerülete 4 méter. Mi, emberek azt hisszük, hogy magányos. Pedig nem, a közeli báró-kertben, a temetőben és néhány portán állnak még négy-ötszáz éves öccsei. Látják egymást, beszélgetnek.

Valamikor Európában a népek természetvallásos mítoszában központi helyet foglaltak el a tölgyek. Az ős gallok, germánok és egyes szláv törzsek is szent fának tartották. A papok leveleinek susogásából jósoltak, a tölgyfakoszorú minden időben komoly jelkép volt.

Nagy idők tanúja a nagy­sző­lősi öreg tölgy is. Látta a város ki­a­lakulását; a Perényieket, amint megöletik a ferences barátokat, majd mea culpázva építik a ferences kolostort; látta a betörő krími tatárokat, az alig egyenruhás kurucokat, a várost elnyomó, pöffeszkedő vármegyét, az első világháború jajgató özvegyeit, a mindent osztani akaró vörösöket, a parfümillatú román tiszteket, a csehszlovák hivatalnokok lekezelő mosolyát, a magyar hadsereg marcona kerékpárosait, a szovjet hadsereg többnyire tatár katonáit; a szovjet idők dicsőséges felvonulásait és a rendszer dics­telen bukását. Érezte magán Bartók Béla kezét, amikor az ut­cabeli gyerekekkel körbefogták, és lemérték kerületét. Ma is megteszik ezt számtalanszor a gyerekek. Érezte magán Révész Imre tekintetét, aki valamilyen oknál fogva nem festette meg az öreg tölgyet.

A famatuzsálem sokáig úgy érezte, érti ezeket a mozgó, nyüzsgő, embereknek nevezett élőlényeket. A környékbeli hatalmas tölgyesek elpusztítását is értette, hisz a hordógyártáshoz kellett a faanyag, de ami most folyik, az számára érthetetlen. A mindent pusztító, beszennyező, a maradék fákat is kivágó embert nem érti. Nem érti, miért kell kivágni ezt a néhány megmaradt tölgy­fát is, nem érti, miért kell fölöslegesen betonozni, aszfaltozni, építeni, csak azért is rombolni és szennyezni a levegőt, a vizet, a környezetet.

Egy évezred tapasztalatával a háta mögött az öreg tölgy érzi, tudja, eljön a pillanat, amikor felvisít a láncfűrész az ő törzsén is. Nem, nem hordó készül a testéből majd, hanem koporsó ezeknek az önpusztító, sokáig embernek hitt, őrült majmoknak.

Tithli