Evangelizáció és gyermeküdültetés

Biblia-iskolák várják a gyermekeket

2001. augusztus 10., 02:00 , 30. szám

Asztély, Beregdéda és Zápszony református gyülekezeteiben augusztus el­ső hetében zajlottak a gyermekek körében nagy népszerűségnek örvendő vakációs Biblia-iskolák.

– Idén is egy holland prog­ramra ala­­­­pozva szer­vez­­tük meg az egyhetes gyer­mek- és ifjúsági evan­ge­li­zációt, im­már negyedik alkalommal – mondta el Homoki Csilla táborvezető, beregdédai hitoktató. – A délelőtti alkalmakat követően (bibliai történetmagyarázat, ige- és énektanulás, kézműves foglalkozások) a délután folyamán a gyerekek számos játékot is megismerhettek, és ügyességi vetélkedőkben jeleskedhettek. A nagy meleg miatt a vizes fordulók voltak a legkedveltebbek: mazsolaevés vizes tálból, vízzel töltött lufi dobálása stb. A heti együttlét zárásaként pedig a szülőket, nagyszülőket is magunk közé invitáltuk, és a gyer­mekek korabeli öltözetben és nagy lelkesedéssel mutatták be a megismert bibliai történeteket, énekelték el legkedvesebb énekeiket.

A gyermekek nyári evangelizációs alkalmának lebonyolításában Bereg­dédában néhány hollandiai fiatal is részt vállalt, akik a község nuspecti testvérgyülekezetének képviseletében érkeztek vidékünkre. A vendégek hamar megérttették magukat a táborozókkal, majd játékfigurákkal kedveskedtek nekik csakúgy, mint a dédai, valamint a nagy- és kisbégányi óvodák kicsinyeinek.

P. Zs.