Ukrajna megértéssel fogadta a státustörvényt

Az ukrán miniszterelnök Magyarországon

2001. augusztus 10., 02:00 , 30. szám

Budapest – Örülünk annak, hogy Ukrajna a határon túli magyarokról szóló törvény célját elfogadja és megértéssel szemléli – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Anatolij Kinah ukrán kormányfővel folytatott budapesti megbeszélését követő sajtótájékoztatón.

Orbán Viktor miniszterelnök jelezte, hogy Magyarország uniós csatlakozásáig nem vezet be az eddigiekhez képest megszorítást jelentő határrendészeti intézkedést Ukrajnát érintően. Mint mondta: Magyarország az EU-n belül olyan határrendészeti megoldás kialakítását fogja támogatni, ami az együttműködést segíti elő.

A tárgyalásokat követően a felek megállapodást írtak alá az idegenforgalmi együttműködésről. A két kormányfő látta el kézjegyével a két állam között polgári ügyekben történő kölcsönös jogsegélyről szóló egyezményt is.

Orbán Viktor átadta vendégének az Ukrajna tulajdonát képező XVIII. századi, cirill betűs Evangéliumot, amelyet az állam egy magánszemélytől vásárolt meg, hogy a könyv eredeti szépségét visszaállíttatva juttassa vissza Ukrajnának.

A hivatalos kormányfői tárgyalásokról közös közleményt adtak ki, amely többek között leszögezi: a két kormányfő megelégedéssel állapította meg, hogy a magyar–ukrán viszonyt nem terhelik megoldatlan problémák. A miniszterelnökök kifejtették: érdekeltek a kapcsolatok sokoldalú fejlesztésében a partnerség és a jószomszédi viszony, a kölcsönösen előnyös kereskedelmi-gazdasági kapcsolatok erősítése, valamint az európai integrációs feladatok meg­valósításában való együttműködés alapján. A magyar és az ukrán kormányfő hangsúlyozta az államhatár térségében, az árvíz megelőzése érdekében folytatandó együttműködés fontosságát.

A magyar és az ukrán miniszterelnök megerősítette, hogy a továbbiakban is készek kellő figyelmet fordítani az országuk területén élő nemzeti kisebbségek jogainak biztosítására. A nemzeti kisebbségek kulturális és oktatási igényei szavatolásának prioritásából kiindulva a magyar és az ukrán miniszterelnök megállapodott abban, hogy a továbbiakban is együttműködnek a magyar és az ukrán kisebbség kulturális és nyelvi önazonosságának megőrzésében. A magyar miniszterelnök tájékoztatta ukrán partnerét, hogy a magyar kormány kész biztosítani annak feltételeit, hogy a Budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen ukrán filológiai tanszék létesüljön. Az ukrán miniszterelnök megerősítette, hogy az ukrán fél a jövőben is biztosítja a szükséges feltételeket az Ungvári Nemzeti Egyetem mellett működő Hungarológiai Intézet, valamint a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola működéséhez.

Ukrajna miniszterelnöke rámutatott, hogy az ukrán fél megértéssel fogadja azokat a motivációkat, amelyek Magyarországot a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvény elfogadásakor vezérelték. A felek megállapították, hogy a törvény gyakorlati megvalósítására a nemzetközi jog követelményeinek és a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően, a Magyarország és Ukrajna közötti magas fokú kölcsönös megértés és bizalom szellemében kerül sor.

Bizalomkeltőnek nevezte a két kormányfő megbeszélését a státustörvény kárpátaljai alkalmazását illetően Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke, parlamenti képviselő, aki az ukrán kormányküldöttség tagjaként vett részt a tárgyalásokon.

Ezt követően Anatolij Kinah ukrán miniszterelnököt Tihanyban fogadta Mádl Ferenc köztársasági elnök. A tanácskozás után Anatolij Kinah elmondta: átadta Mádl Ferencnek Leonyid Kucsma államfő üdvözletét és jó kívánságait, valamint meghívását egy idei ukrajnai látogatásra – adta hírül az MTI.