Élő hittel az üdvösség útján

Nagyboldogasszony-napi búcsú

2001. augusztus 24., 02:00 , 32. szám

Nagyboldogasszony nap­­­­ján Kárpátalja-szerte is megtartották a templombúcsúkat, többek között Bustya­­­házán, Gyertyánligeten, Szolyván és Csász­­­­lócon. Ez utóbbi község virágba öltöztetett templomát is megtöltötte a környező községekből, valamint az Ungvárról és Munkácsról érkezett zarándokok sokasága, hogy együtt ünnepeljék Szűz Mária mennybevételét.

Az egybegyűlteket Schön­berger Ferenc császlóci plébános köszöntötte:

– A mai ünnepi szentmisére Istennek anyja, Mária, a mi közös édesanyánk hozott össze bennünket. A dicsőség fényében lévő Szűzanyához közeledve a mi lelkünk is fel kell öltse a megszentelő kegyelem hófehér ruháját, hogy Őbenne Istennek tetsző életet éljünk, és illőképpen mutassunk be áldozatot Szent Fiának. E mai nap is arra int bennünket: a hit nem egy vallásos életforma alapja, hanem az igazi boldogság elengedhetetlen feltétele. Tudnunk kell ezért hittel imádkozni, és igyekezni a Szűzanya tiszta gyermekeivé lenni, aki segít elviselni a megpróbáltatásokat, megőriz a jólét hozta elbizakodottságtól, és erőt ad az üdvösség elnyerésére.

– Életünk minden pillanata arra hivatott, hogy odaszenteljük Istennek – fogalmazott szentbeszédében Mészáros Domonkos ungvári plébános. – A mai alkalom is azt szolgálja, hogy ki-ki elfogadja a neki juttatott isteni üzenetet és éljen kegyelmével. A kereszténység végső célja az a végtelen boldogság, amit az Istenben való üdvösség rejt magában. Ha már megkaptuk az üdvözülés lehetőségét, örüljünk, és köszönjük meg Atyánk kegyelmét azzal, hogy vállaljuk érte a szolgálatot. Ha lelkünk már nyitott Isten felé, szívünkben legyen meg a kérdés: Uram, mit kívánsz tőlem, mit tegyek? A Boldogságos Szűz megdicsőülésének ünnepén arra hív mindnyájunkat, hogy legyünk bölcsek, nagy­lelkűek, bátrak, és élő hittel haladjunk az üdvösség útján.

A szent áldozást követően az ungi katolikus hívek közös ünnepe a magyar, valamint régi egyházi himnuszok éneklésével zárult.

Popovics Zsuzsanna