Hidak lélektől lélekig

Kultúrák Közötti Kommunikáció a Kárpát-medencében

2001. szeptember 28., 02:00 , 37. szám

Lapunk előző számában már hírt adtunk a Kultúrák Közötti Kommunikáció a Kárpát-medencében elnevezésű programról, amelyre szeptember 22–30. között a Beregszászi Magyar Gimnáziumban kerül sor.

A 4 évre tervezett program során Budaörs, Eszék (Horvátország), Felsőőr (Ausztria), Fülek (Szlovákia), Lendva (Szlovénia), Sepsiszentgyörgy (Románia), Szabadka (Jugoszlávia) és Beregszász gimnáziumainak 4-4 diákja és egy-két tanára félévente egy-egy hetet tölt majd el a fentebb felsorolt helyszíneken. Az így kialakított „nemzetközi osztály” tagjai között ott lesznek a különböző országok többségét képező nemzetek képviselői is.

A program támogatója a HTMH és a beregszászi gimnázium szülői közössége.

A megnyitó ünnepségre szep­­tember 22-én került sor az első állomáshelyen, a Beregszászi Bethlen Gábor Gimnáziumban. Hat országból kilenc tanár és 24 diák érkezett. A bensőséges ünnepséget megtisztelte jelenlétével Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke, Erdélyi Károly, a Beregszászi Járási Tanács elnökhelyettese, Medvigy István, a beregszászi járási közoktatási osztály vezetője, Horkay Sámuel, a KMKSZ járási szervezetének alelnöke és városi szervezetének elnöke.

Megnyitó beszédében Szabó Árpád, a beregszászi gimnázium igazgatója elmondta, hogy felelősségteljes, de megtisztelő feladat a nagyszabású programsorozat első állomásául szolgálni. Köszöntötte a jelenlévőket Tóth Béla, a programot elindító Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium és Közgazdasági Szakiskola igazgatója. Üdvözlő beszédében Orosz Ildikó hangsúlyozta, hogy akik itt összegyűltek, egyazon nyelvnek különböző, a régiók sajátosságait tükröző dialektusait ismerhetik meg egymástól – a szó egyenes és átvitt értelmében is. A házigazda gimnazisták rövid műsorral köszöntötték vendégeiket. Ezután minden régió képviselői bemutatták szűkebb hazájukat és tanintézményüket, majd a beregszászi cserkészek műsora következett.

A gimnázium igazgatóhelyettesei: Bacskó Mária és Szajkó Tibor, valamint Kocsis Mariann szervező, „mindenes” programfelelős gondoskodtak arról, hogy a vendégek minél többet megismerhessenek a kárpátaljai magyarság életéből. Vasárnap délelőtt római katolikus misén és református istentiszteleten vettek részt. Délután Horkay Sámuel vezetésével megismerkedtek Beregszász nevezetességeivel, este pedig az Illyés Gyula Nemzeti Színház társulata nyújtott feledhetetlen élményt Csehov-művek előadásával. Hétfőn, szerdán és csütörtökön tanórákon ismerkedhettek meg Kárpátalja történelmével, irodalmával, népművészetével, földrajzi sajátosságaival. Hétfőn délután író-olvasó találkozó keretében Wein­­­­­­­rauch Katalin gyermekíró, Vári Fábián László költő és Csanády György közíró osztotta meg gondolatait a vendégekkel. Kedden a Vereckei-hágóra és Szolyvára kirándult a nemzetközi osztály. Sportvetélkedők, szüreti bál, közös éneklés és táncház színesítik még a programot. Pénteken Ungvárra és Munkácsra kirándulnak, szombaton részt vesznek az őszi fesztivál rendezvényein, délután pedig egy gyalogtúra következik Nagy­mu­zsalyba és környékére.

Hogy a kapcsolat a különböző országok diákjai között valóban élő és remélhetőleg továbbélő legyen, a vendégek a beregszászi gimnazisták családjainál laktak. Bízunk abban, hogy a program a jövőben is sikeresen folytatódik.

rm