Ukrajna: Oroszország vagy a NATO

Ukrajnának ideje kialakítania álláspontját a NATO-val kapcsolatban

2001. szeptember 28., 02:00 , 37. szám

Szeptember 20–22-én az Ukrajnai Atlanti Tanács és a Magyar Köztársaság Ukrajnai Nagykövetsége szervezésében nemzetközi szemináriumra került sor Ungváron, melyen a külföldi résztvevők a NATO-tagok és tagjelöltek honvédelmi és biztonságpolitikai tapasztalatait osztották meg ukrán kollégáikkal.

A szemináriumot megnyitó Hennagyij Moszkal kormányzó megjegyezte, hogy Ukrajnának a NATO-val jóval dinamikusabban alakulnak a kapcsolatai, mint az Európai Unióval.

Kontra Ferenc, a Magyar Köztársaság ukrajnai nagykövete előadásában hangsúlyozta, hogy a NATO-tag Magyarország nagy jelentőséget tulajdonít annak, hogy a szomszédos országok is a demokratikus értékek szerint rendezkedjenek be.

Vadim Grecsanyinov, az Ukrajnai Atlanti Tanács elnöke elmondta, hogy meg kell szüntetni a kettősséget, vagyis az ország vezetése addig nem beszélhet az euro-atlanti integrációról, míg gazdasága jelentősen függ Orosz­­­­országtól. Mint az előadó megjegyezte, sok szó esik a környező országok védelmi doktrínáiról, ugyanakkor Ukrajna a mai napig nem rendelkezik saját hasonló elképzelésekkel.

Bagi József ezredes, a Magyar Köztársaság Ukrajnai Nagy­követségének katonai és légügyi attaséja, a szeminárium egyik kezdeményezője kifejtette: Magyarország a NATO-csatlakozásban látta biztonsága garanciáját, s jelenleg még nagyobb kihívás vár rá – az európai uniós csatlakozás. Arra a hallgatói kérdésre válaszolva, hogyan magyarázzák meg a polgároknak, hogy NATO-tagként esetleg magyarok is mennek majd Afganisztánba harcolni, Bagi József elmondta: Magyarország előreláthatólag csak szakértői szinten, illetve logisztikai bázisként fog részt venni az akcióban.

Miroszlav Polacsek, a Cseh Köztársaság Ukrajnai Nagykövetségének katonai és légügyi attaséja elmondta, hogy 2010-ig a cseh hadseregnek teljesen adaptálódnia kell a NATO által támasztott követelményekhez, ami kb. 1 milliárd USA-dollárt emészt majd fel.

Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke, parlamenti képviselő hangsúlyozta, hogy Ukrajnában sem a társadalom, sem a hatalom nem alakított még ki konkrét álláspontot a NATO-val kapcsolatban. Az ország vezetése egyrészt a nyugati integrációt deklarálja, másrészt viszont elismeri gazdasági függőségét Oroszországtól. Mint mondta, Ukrajna még nem adott határozott választ arra vonatkozóan, merre is kíván haladni.

B. J.