„A jövőnk, a létünk függ tőle”

Alapkőletétel Csongoron

2001. október 12., 02:00 , 39. szám

Új iskola alapkőletételére került sor szerdán Csongoron.

Baksa Tibor tanácselnök be­szédében rámutatott, az eseményre több éves előkészítő munka eredményeként kerülhetett sor, és ez elsősorban az önzetlen támogatók és az iskola ügyéért tenni akarók érdeme.

Nagy Sándornak, a helyi általános iskola igazgatójának szavaival élve, az alapkőletétel nem a legnehezebb, de az egyik legfontosabb lépés ahhoz, hogy az eljövendő nemzedékek oktatása, nevelése méltó közegbe kerüljön a faluban:

– Számunkra ez az iskola nem egyszerű oktatási intézmény, annál sokkal többet jelent. A jövőnk, a létünk függ tőle, hisz megmaradásunk egyik legfontosabb védőbástyájának tekintjük.

Gulácsy Géza, a KMKSZ Munkácsi Járási Középszintű Szervezetének elnöke, a KMPSZ alelnöke a két szövetség nevében köszöntötte az egybegyűlteket:

– Ez a település, mely most egy új iskola építésébe kezdett, a jövő generációjára gondol, mert élni akar. Az ötven éves várakozás beteljesülésének hátterében ott van az anyanemzet felemelkedése és nem utolsósorban anyagi támogatása is, de a ránk eső feladatokat nekünk magunknak kell elvégeznünk. Az iskola létrejöttéhez tehát a falu összefogására és minden lakójának segítségére is szükség van.

Ezt követően Gulácsy Lajos, a Kárpátaljai Református Egyházkerület tiszteletbeli püspöke hirdetett igét, majd Pocsai Sándor helyi lelkipásztor mondott hálaadó imát és kérte Isten áldását az iskola építésére.

-farkas-