Öregen, magányosan, kiszolgáltatottan

Erzsike néni magát nem, csak az állatait félti

2001. október 12., 02:00 , 39. szám

Erzsike néni 79 éves, és évtizedek óta él magányosan egyszobás „lakásában” valahol Ungvár központjában. Élettere egy 15 négyzetméteres egykori szenessufni, amin négy kutyájával és Luci nevű macskájával osztozik. Az egyedülálló idős asszonyt néhány hete baleset érte, feltehetően combnyaktörést szenvedett. Pontosabbat azért nem lehet tudni, mert a néni röviddel kórházba szállítása után megszökött – féltette az állatait.

Mindezt Béres Veronika, az ungvári Mária Szolgálóleányai nevet viselő Kamilliánus Család egyik tagja mesélte el lapunknak, aki hónapok óta kíséri figyelemmel az idős asszony mindennapjait. A tizenkét nyugdíjasból álló mi­s­­­­­z­­­szió­­csoport közel egy éve jött létre a betegek és elesettek testi-lelki támogatása céljából. Emellett egy patikát is fenntartanak, ahol ezidáig 280 beteg jutott ingyenes gyógy­készít­mé­nyek­hez.

– A megyei kórház három osztályát, valamint a megyei onkológiai rendelőintézet betegeit látogatjuk heti rend­sze­res­séggel, s látjuk el őket egyszeri meleg étellel, amelyet a magunk költségén, ki-ki a maga konyháján készít el – mondja Béres Veronika. – Mind­­nyájan római katolikus hívek vagyunk, és amit teszünk, Isten dicsőségére tes­szük. Néha mégis gúnyolnak bennünket, ami nem is csoda, hisz a világi ember nem mindig érti a hitre épülő cselekedeteket. Másik misszióterületünk az egyedülálló, főként fekvőbetegek segítése, akiket otthonukban keresünk fel. Rájuk ismerősök, egyházközösségi tagok hívják fel a figyelmünket. Erzsike nénire is ilyen módon „találtunk” rá.

– Mikor történt ez?

– Ennek már néhány hónapja, amikor még viszonylag egészséges volt. Persze körülményei akkor sem voltak rózsásak. Mindemellett úgy-ahogy képes volt ellátni magát és állatait. A balesetét követően teljesen magatehetetlenné vált. Szomszédai azóta rendszeresen segítik, naponta meleg étellel látják el, és egyik, szintén egyedülálló idős szomszédja a fűtésről is gondoskodik. Erzsike néni ugyanakkor orvosi ellátásra szorulna, amit azonban nem hajlandó igénybe venni. Amikor először vitettük kórházba, a kivizsgálást követően néhány napig szerették volna benntartani, ő azonban egyszerűen taxit hívott és hazaszökött. Aggódott az állataiért – mondta, sajnos sokkal jobban, mint saját egész­sé­gé­- ért...

Bekopogunk Erzsike néni „lakásának” ajtaján. Az áporodott levegőjű helyiségben bizalmatlan kutyatekintetek kísérik minden mozdulatunkat, Erzsike néni pedig egészségességét igyek­­­szik bizonygatni: azt hiszi, vissza akarjuk vinni a kórházba. Ágyán másodszori próbálkozásra sem sikerül felülnie, szomszédai szerint napok óta nem tud leszállni róla. Egyikük a bevásárlásból hazatérve éppen ritka csemegével látja el Erzsike néni egyik kedvencét, Lucit, aki láthatóan türelmetlenül várja a macskaeledel előkerülését. A kutyák is farkcsóválva fogadták az ismerős hangokat, de hűségesen a beteg mellett maradtak: ketten Erzsike néni párnáján, míg Bill Clinton a paplan alatt hallgatta végig beszélgetésünket…

Hosszú rábeszélés után Erzsike néni végül beleegyezik, hogy egy röntgenfelvétel erejéig bemenjen a kórházba, állatait pedig egy missziótag gondjaira bízza.

Nehéz szívvel jövünk ki az utcára. Béres Veronika egyáltalán nem biztos abban, hogy a nénit valóban sikerül kórházba vitetni, majd szükség esetén ott-tartani, amíg megerősödik. Mint mondja, számos idős embert ismer, akinek szintén kórházban lenne a helye, de vagy félnek elhagyni otthonukat, vagy nincs, aki eljárjon az érdekükben. Ráadásul ezek az emberek nagyon bizalmatlanok, minden idegenben ellenséget sejtenek, így nehezen fogadják el a segítséget. Már ha van, aki segítsen…

P. Zs.

Magányos öregség

A megyében jelenleg 14 ezer nyugdíjas szorul szociális védelemre, közülük 5 ezer a rokkantnyugdíjas. Kárpátalján hivatalosan húszezer egyedülálló idős embert tartanak nyilván, ebből kétezer Ungváron él – mondta el lapunkat tájékoztatva Viktor Kobanec, a megyei szociális főosztály nyugdíjosztályának szakvezetője.