A polgár

2001. október 12., 02:00 , 39. szám

A francia forradalmárok még a büszke polgártárs megszólítással küldték az arisztokratákat és egymást a nyaktiló alá, a bolsevikok aztán fokozatosan kiiktatták a polgár szót, és elvtársa lett a tehénpásztor a hegedűművésznek. Igaz, ennek ellenére Majakovszkij még büszkén verselte: „Olvassátok, irigyeljétek, én a Szovjetunió polgára vagyok”. Nem értette, hogy az államnak nincsenek polgárai, csak a polgároknak van állama, amit saját adójukból fenntartanak, és annak vezetőit, ha nem úgy működnek, ahogy a polgár szeretné, elkergetik, és másokkal próbálkoznak.

A proletárköltő persze nem várta meg, hogy polgárnak szólítsák hazájában, mert akit az Unióban polgárnak szólítottak, az már le volt tartóztatva. A hatóság, a börtönőrök ugyanis polgárnak szólították az elítélteket. A heves vérű szovjet költő halálba menekült a polgár megszólítás elől, főbe lőtte magát.

Pedig a Szovjetunióban éltek még itt-ott polgárok, persze kevesen; Észt- és Lettországban, Litvániában pedig kimondottan sokan. Ők persze nem a Szovjetunió polgárai voltak, hanem Polgárok. Eggyel volt szerencsém találkozni Tallinban. A vasútállomáson egy fiatal hölgy rendületlenül kérte a kiválasztott árut észt nyelven. A büfésnő, mivel nem értette, mit akar, különböző dolgokat kínált, és méltatlankodott. A sorban állók idegeskedtek, tolmácsnak jelentkeztek. Mikor azután a tumultus a tetőfokára hágott, a hölgy tökéletes oroszsággal elmagyarázta az akkor már jókora tömegnek, hogy ha valaki Észtország fővárosában a kereskedelemben akar dolgozni, nem elég, ha csak oroszul tud, tanuljon meg észtül is. Kemény dolog volt ez azokban az időkben.

Ma, függetlenül attól, melyik volt szovjet köztársaságnak meny­nyi a nyersanyaga, milyen a földrajzi fekvése, a három balti állam magasan fölötte áll valamennyinek gazdaságilag, életszínvonalban és kulturálisan. Az országok életminőségének szintjét ugyanis nem az olajkutak, hanem a polgárok száma határozza meg. Mint ahogy a fent említett hölgy Észtországot, a polgár tulajdonának tekinti házát, utcáját, iskoláját, templomát, városát, országát; úgy is viszonyul hozzá, mint gazda: őrzi, óvja, kíméli, és mindent megtesz gyarapodásáért.

Mostanában városaink, falvaink díszpolgárokat avatnak. Reméljük, eljön az idő, és nálunk is megjelennek a valódi polgárok.

Tithli