Teljen meg a templom őszinte emberekkel

Búcsú és szoborszentelés Nagybocskón

2001. november 9., 01:00 , 43. szám

A Szent Imre tiszteletére felszentelt nagybocskói templom búcsújának napján, november 5-én avatták fel boldog Romzsa Tódor szobrát Nagybocskón.

Az ünnepség kezdetén Pap Sándor aknaszlatinai plébános köszöntötte a helyi és a mártírpüspök szülőfalujába zarándokló római és görög katolikus híveket, illetve az egyházi vendégeket: Schönberger Ferenc császlóci, Jackó József beregszászi, Snep Román rahói és Mikola Konecs helyi görög katolikus plébánost.

Romzsa Tódor életútját Snep Román mutatta be, majd a közös imát követően Pap Sándor megáldotta az emlékművet. A plébános rámutatott: „Öt évvel ezelőtt itt még nem volt templom, de Istennek legyen hála és mindazoknak, akik részt vettek az Úr házának építésében, ma már van hová összegyűlnie az Isten után vágyakozó híveknek. Kívánom, hogy ez a templom mindig teljen meg őszinte, igaz emberekkel, ugyanakkor találjanak ide a botladozók, keresők is és a szentlélekkel megtelve tudjanak új emberré lenni.”A szent liturgia körmenettel zárult.

Popovics Zsuzsanna