Csodák a festék alatt

Ünnepre készülnek Csetfalván

2001. november 16., 01:00 , 44. szám
A templombelső vakolata alatt feltárt freskó egy részlete

Lassan végéhez közeledik a XV. századból való, műemlékként számon tartott csetfalvai református templom és harangláb két éve folyó restaurálása. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának támogatásával és a Teleki László Alapítvány, valamint a Magyar Állami Műemlékvédelmi és Restaurálási Központ közreműködésével zajló felújítás részleteiről Fülöp Józseffel, a helyi gyülekezet gondnokával beszélgettünk.

– A három évvel ezelőtti nagy tiszai árvíz során a templom is komoly károkat szenvedett, saját erőnkből nem tudtuk volna felújítani. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által kiírt pályázat elnyerésével viszont valóra vált régi nagy álmunk, és hozzáláthattunk a teljes restaurálás megszervezéséhez – mondja Fülöp József. – A Teleki László Alapítvány szakemberei elkészítették a templom részletes leírását, majd a Restaurálási Központ munkatársai kidolgozták a helyreállítás részletes munkatervét. Első lépésben a templom tetőzetét újították fel, melynek során a bádogtető helyére fazsindely került. Ezt követte a külső-belső falburkolat cseréje, ami igencsak próbára tette a mestereket. Aki nem látta, el sem tudja képzelni, mi munkával járt a régi, salétromos burkolat eltávolítása. Hetekig úgy látszott, nem építkezünk, hanem rombolunk…

– Hogyan viszonyultak a munkálatokhoz a falubeliek?

– A felújítási munkálatokból természetesen a helyi gyülekezeti tagok is kivették a részüket. Igyekeztünk megörökíteni különböző munkafolyamatok pillanatait, így számos fényképet készítettünk, de gondosan megőriztük a hivatalos okiratokat, illetve a szakértői feljegyzéseket is. Ezeket idővel szeretnénk kiállítani, hogy unokáink is tudják értékelni munkánkat és féltsék, őrizzék szülőfalujuk templomát.

– Vége a munkának, ünnepre készülnek?

– Valóban ünnepre készülünk, amit eredetileg ez év pünkösdjére terveztünk, ám a második árvíz miatt el kellett halasztanunk. Ez alkalommal november 25-re tűztük ki hálaadó istentiszteletünket, amire szeretettel várjuk a velünk örülőket.

P. Zs.

A templombelső titkai

A csetfalvai templom restaurálása során számos új történeti adalék és eddig ismeretlen tárgyi elem is napvilágra került, ami tovább gazdagítja az ősi templomot.

A homlokzati vakolat eltávolítása során például kiderült: a templom egy ütemben épült, s nyerte el mai alakját. Az is megállapítást nyert, hogy a középkorban az egész templombelső festett volt.

A szentély déli falában egy ülőfülkére bukkantak a szakemberek, amiből festett faragott kövek kerültek elő – vélhetőleg a keresztboltozat részei. A hajó északi oldalán további két, kisméretű fülke is előkerült, amelyek valószínűleg szentségtartóul szolgáltak.

A diadalív déli oldalán egy legalább 450 éves freskórészletet tártak fel, melyen Szt. Mihály arkangyal alakja látható, akit lovagi öltözetben, vértben ábrázolt a középkori mester. Láthatóvá vált továbbá a diadalívet díszítő ún. Anjou-liliom mintázata, és kiderült: a karzat, szószék és a Mózes-szék felső festékrétegei is a mennyezet kazettáinak ritka mintázatához hasonlatos, ornamentális díszítést takarnak.