Ady Endre: Az eltévedt lovas

2001. november 30., 01:00 , 46. szám

Vak ügetését hallani

Eltévedt, hajdani lovasnak,

Volt erdők és ó-nádasok

Láncolt lelkei riadoznak.

Hol foltokban imitt-amott

Ős sűrűből bozót rekedt meg,

Most hirtelen téli mesék

Rémei kielevenednek.

Itt van a sűrű, a bozót,

Itt van a régi, tompa nóta,

Mely a süket ködben lapult

Vitéz, bús nagyapáink óta.

Kísértetes nálunk az Ősz

S fogyatkozott számú az ember:

S a domb-kerítéses síkon

Köd-gubában jár November.

Erdővel, náddal pőre sík

Benőtteti hirtelen, újra

Novemberes, ködös magát

Mult századok ködébe bújva.

Csupa vérzés, csupa titok,

Csupa nyomások, csupa ősök,

Csupa erdők és nádasok,

Csupa hajdani eszelősök.

Hajdani, eltévedt utas

Vág neki új hináru útnak,

De nincsen fény, nincs lámpa-láng

És hírük sincsen a faluknak.

Alusznak némán a faluk,

Multat álmodván dideregve

S köd-bozótból kirohan

Ordas, bölény s nagymérgü medve.

Vak ügetését hallani

Hajdani, eltévedt lovasnak,

Volt erdők és ó-nádasok

Láncolt lelkei riadoznak.

 

Ady Endre döbbenetes erejű magyarságverse ez. A költő szándékolt homályt teremt a végtelen homályú múlt érzékeléséhez. Az eltévedt lovas a magyarság egykori útvesztése – mindenkori tévedés: nem véletlenül született meg ez a költemény az első világháború kitörése után három hónappal. Ady az első világháborút végzetes eltévelyedésnek tartotta...

És valóban az lett. Itt vagyunk a huszonegyedik század elején, és mennyire igaz most is, amit egykor írt a szerző, mennyire magunkra ismerhetünk ezekben a sorokban például: „Kísértetes nálunk az Ősz / S fogyatkozott számú az ember”. Eltévelyedés és fogyatkozás, szétszórattatás a ködös Novemberben. Kell-e borzongatóbb látlelet? Aligha téved az olvasó, ha jelképnek, szimbólumnak gondolja Az eltévedt lovas-t, amely minden időkben ugyanarra figyelmeztet: hallani kell a „vak ügetést”, figyelni valami belső szemmel mind a múltra, mind a jelenre, mert csak így lehet jövőnk. Hiába kivehetetlen, ködös, elmosódott minden, ami egyszer megtörtént „velünk”, de akkor is ahhoz hasonlítunk, hisz abból lett mindenünk, ami által felismerjük a világot: a nyelv, a kultúra, Ady egész költészete, gondolatvilága...

Penckófer János