Megújult az ötszáz éves templom

Ünnepi istentiszteletet tartottak Csetfalván

2001. november 30., 01:00 , 46. szám

Vasárnap hálaadó ünnepséget tartottak a csetfalvai református templomban. Az 1998-as és 2001-es tiszai árvíz által megrongálódott templom két évig tartó helyreállítása fejeződött be. A felújítást a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) és a Teleki László Alapítvány (TLA) támogatásával, valamint a magyarországi Állami Műemlék­-hely­reál­lítási és Restaurálási Központ közreműködésével végezték.

Horkay László püspök beszédében emlékeztetett: Jézus annyira szerette a templomot, hogy minden nap ott tanított, ezért kell becsülnünk a templomot nekünk is. Ugyanakkor figyelmeztetett, ne csak a templom műemlékjellegét vegyük észre, hanem a legfőbbet, a templom lelki értékét is.

A püspök áldó szavai után a megjelent lelkészek gyülekezeteik nevében köszöntötték az ünneplő egyházközséget. A híveket köszöntötte továbbá Papp Tihamér OFM, helyi római katolikus pap, örömét fejezve ki, hogy az Isten háza újra méltó körülmények között fogadhatja híveit.

A lelkészek köszöntését követően Orbán Sándor csetfalvai református lelkész röviden ismertette a falu és a templom történetét, majd a csetfalvai gyermekek üdvözölték versekkel az egybegyűlteket. A rendezvény a Ti­va­­dar­falvai Református Líceum énekkarának előadásával és a püspök áldásával ért véget.

Az eseményen jelen volt Sem­jén Zsolt, az NKÖM államtitkára, Mecseki Zoltán, a Magyar Köztársaság ungvári konzulja, Brenzovics László, a KMKSZ alelnöke, Horkay László, a Kár­pá­tal­­jai Református Egyházkerület (KRE) püspöke, Czirók Béla, a KRE főjegyzője, Kopasz Gyula, a KRE Bereg megyei esperese, Dr. Nagy Mihály, az NKÖM főosztályvezetője, Sebestyén József, az NKÖM főtanácsosa s a minisztérium több más munkatársa. Részt vett az ünnepségen továbbá Deschmann Alajos, a Magyar Állami Mű­em­lék­-helyre­állítási és Resta­u­rálási Központ építészmérnöke, a helyreállítás tervezője, Nagy György, Cset­falva tanácselnöke, Cap József, a KMKSZ helyi alapszerveze­tének elnöke és a református egyház számos lelkésze.

K. Z.