Autók

2001. december 7., 01:00 , 47. szám

Ki hogy vezeti autóját, úgy él, szokták mondani, amiben bizony van igazság. A magyarok rossz autóvezetők: idegesek, türelmetlenek, nem elnézőek az autós kolléga hibái iránt, rádudálnak az ügyetlenkedőre, fölöslegesen teszik kockára a saját és a mások életét. Bizonyos mértékig a „senki vagyok” kisebbségi érzést próbálják kompenzálni a forgalomban.

A fejlett társadalmakban ez másképp van. Főleg Amerikában passzió az autóvezetés. Vezetnek is szépszámmal 80 éves és a fölötti korú hölgyek és urak egyaránt. Mindenki udvarias, segítőkész, és ha akad egy-két tülekedő, főleg a fővárosban, az többnyire diplomata rendszámmal közlekedik, nem amerikai. Minnesota államban voltam tanúja a következő jelenetnek. Az előttünk haladó iskolabusz megállt. Körben kukoricatenger, mezei út – persze aszfaltozott – vezetett egy távoli farm irányába. A buszsofőr ülésének háta mögül kinyúlt egy kar, rajta „Stop” feliratú tábla, mely egészen az út közepéig ért, és sárga fényjelző kezdett működni a busz tetején. A szembejövő és a hátul haladó autók is fékeztek, a forgalom teljesen leállt. A buszból kiszállt egy kis farmercsemete, átballagott a másik oldalra, elkötötte az oszlophoz láncolt kerékpárját, majd elkarikázott. Ezután a Stop-kar visszacsuklott a vezető háta mögé, a sárga fényjelzés kialudt, a busz elindult. És akkor elindultak a várakozó autók is.

Az amerikaiak viszonya az autókhoz más, mint az európai­a­ké. Szovjet katonatiszt ismerősöm mesélte, hogy Odesszában a háború után teherautókat adtak át az amerikaiaknak. A két ország között a viszony megromlott, a hidegháború szelei fújtak, és Amerika visszakérte a hadműveletek idejére a Szovjetuniónak kölcsönzött teherautókat. Több kilométer hosszú sorokban várták a Studabekkerek a behajózást. Az óceánjáró hajó nagy­sága miatt nem futhatott be a kikötőbe. Bárkák szállították heteken keresztül a közelébe az autókat, majd daruval a fedélzetre emelték. Ott azután kiszerelték a teherautók benzintartályát és az akkumulátorát, majd egy hatalmas préssel kockává zsugorították a járművet – így eresztették le a hajó gyomrába.

Európai embernek mai szemmel is megdöbbentő ez a hozzáállás az autókhoz, de hát akkor 1946-ot írtak. Nehéz volt megérteni, hogy nem vandalizmusból cselekedtek így, hanem az amerikai autógyárak folyamatos munkáját biztosították azzal, hogy nem vitték haza ezt a rengeteg, ócska teherautót.

Tithli