Kovács Miklós levele a határátlépés ügyében

2001. december 7., 01:00 , 47. szám

Levélben fordul Orbán Viktor magyar miniszterelnökhöz Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, parlamenti képviselő annak kapcsán, hogy jövő januártól a Magyarországra utazóknak 15 ezer forintnyi összeget kell felmutatniuk a határon, illetve Budapest a Kárpátalján sokak által használt kishatárforgalom megszüntetésére készül.

A KMKSZ irodájában elmondták, hogy levelében Kovács azt kéri a magyar kormányfőtől, Magyarország halassza el az említett intézkedések bevezetését az EU-csatlakozás időpontjáig, mivel azok rendkívül hátrányosan érintenék a kárpátaljai magyarságot. A határátlépés tervezett megszigorítása sok ezer kárpátaljai magyar számára lehetetlenné tenné vagy nagyon megnehezítené a kapcsolattartást a határ túloldalán élő hozzátartozókkal – áll a KMKSZ-elnök levelében.

Varga Béla

Lapzártakor jelentette az MTI, hogy a magyar kormány keddi ülésén döntött arról, miszerint a jövőben – egy korábbi rendelkezés visszaállításával – napi ötezer forint helyett ismét csak ezer forintot kell bemutatniuk azoknak, akik Magyarország területére lépnek.