Mi újság?

KMKSZ-alapszervezetek közgyűlés előtt

2002. január 18., 01:00 , 53. szám

Gerendely Bélánál, a KMKSZ Tiszakeresztúri Alapszervezetének elnökénél

– Hogyan telt az elmúlt esztendő a tiszakeresztúri alapszervezetnél?

– A tagsági igazolványok cseréjének kivételével lényegi változások nélkül telt az év. Idén is megrendeztük hagyományos programjainkat: megemlékeztünk az 1848-as szabadságharc évfordulójáról csakúgy, mint az aradi vértanúkról, illetve októberben az ‘56-os forradalom eseményeiről. A rendezvények megszervezéséből iskolásaink, fiataljaink is aktívan kivették részüket, és nagy örömünkre szolgál, hogy magukénak érezték-érzik a magyarság újkori történelmének ezen alapköveit. Ezzel kapcsolatosan nem hagyhatom szó nélkül a gazdátlanul hagyott kultúrházunk problémáját, aminek romlása évek óta közös fájdalmunk. Egykor a környék legszebb, legpatinásabb klubja volt a miénk, lévén eleve a kultúra céljaira épült, közvetlenül Trianon után, mégpedig közadakozásból. Az utóbbi tíz év alatt azonban nem került pénz a karbantartására, így fokozatosan alkalmatlanná vált a rendezvények befogadására. Ennek okán négy-öt éve az alapszervezet közgyűlései, programjai is az iskolába szorultak. A klub egyre inkább leépül, ablakai helyén már csak sötét lyukak tátonganak, pedig kár érte, hiszen alapja, tetőzete, falai még mindig jó állapotban vannak.

– Mik az elképzeléseik a 2002-es esztendőre?

– Egyelőre főként a helyhatósági és parlamenti választásokra koncentrálunk, hogy ne múljuk alul az 1998-as teljesítményünket. Akkor az alapszervezet aktív szerepvállalásának köszönhetően a tiszakeresztúri szavazók 94,6 %-a Kovács Miklós, szövetségünk elnöke mellett voksolt. Ezzel területi „rekordot” állítottunk fel, amit lehetőség szerint idén is szeretnénk megismételni. Ezen túlmenően pedig, hagyományainkhoz híven jövőre is igyekszünk részt venni a szövetség valamennyi központi rendezvényén, amire ezúton is buzdítanék minden szövetségbeli alapszervezetet, hiszen csak egységben és összefogásban lehetünk nagyok és erősek.

Popovics Zsuzsanna