A KMKSZ alapszervezeteinek közgyűlései

2002. február 22., 01:00 , 58. szám

Nagypalád: Összefogásban az erő

Tisztújító közgyűlését tartotta múlt csütörtökön a KMKSZ Nagypaládi Alapszervezete a tanácsháza dísztermében. A nagyszámú hallgatóság számára Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke, parlamenti képviselő szolgált információkkal az elmúlt időszakban elért eredményekről és a közeljövő eseményeiről.

– Tizenhárom éve küzdünk azért, hogy meghallgassanak bennünket, és fogunk küzdeni továbbra is, de nem mindegy, hogy milyen eszközökkel tesszük. A parlamenti mandátum nem dísz, hanem munkaeszköz, olyan, mint a tűzoltónak a védőfelszerelés.

A Zöld Programmal, a földprivatizációval, a magyar igazolvánnyal, a közelgő választásokkal kapcsolatos kérdések megválaszolása után Bencze Gaál Anna tartotta meg elnöki beszámolóját, majd tisztújításra került sor. A közgyűlés a következő ciklusra is bizalmat szavazott az el­nökasszony­­nak.

O. T.

Halábor: A KMKSZ egyetlen magyar ügyet sem adott fel

Haláboron szombaton került sor a KMKSZ helyi alapszervezetének tisztújító közgyűlésére, melyen jelen volt Kovács Miklós, a szövetség elnöke, parlamenti képviselő, Brenzovics László alelnök, Bakancsos László, a szövetség beregszászi járási középszintű szervezetének elnöke.

Felszólalásában Kovács Miklós elnök elmondta, a nemzet attól nemzet, hogy van közös akarata, vannak közös céljai és tagjai felismerik, mikor, mit kell tenniük ezek megvalósítása érdekében. A kárpátaljai magyarság fennmaradása is az összefogáson és szervezettségen múlik, amelynek ügyét a KMKSZ vállalta fel 13 éve.

– A KMKSZ soha egyetlen magyar ügyet sem adott fel, mindig ott volt, ha bármely területen magyar jogok sérültek, és megtette a kellő lépéseket – hangsúlyozta Brenzovics László. – Ezért azt mondjuk, amennyiben megnyerjük a választásokat – azaz a kárpátaljai magyarságnak ismételten lesz parlamenti képviselete –, nemzetként leszünk erősebbek és ezáltal még több ügyet tudunk majd felvállalni, illetve meg tudjuk tartani az eddig elért eredményeinket, jogainkat.

A halábori alapszervezet elnöki tisztét a következő ciklusban Király Béla tölti majd be, míg alelnökké Kádár Szilviát, titkárrá pedig Kádár Ibolyát választotta a közgyűlés.

P. Zs.

Nagyszőlős: Szervezettség, összetartás, nemzeti öntudat

Vasárnap tartotta soros tisztújító közgyűlését a KMKSZ Nagy­szőlősi Városi Alapszervezete a járási állami közigazgatási hivatal üléstermében.

– A kisebbségben élők megmaradásának legfőbb forrásai a szervezettség, az összetartás és a nagyon erős nemzeti öntudat – mutatott rá felszólalásában Kovács Miklós elnök, parlamenti képviselő. – E három tényező szoros összefüggésben áll egymással, hisz a szervezettség előfeltétele a nemzeti öntudat megjelenése. Minél inkább képesek vagyunk összetartani, annál nagyobb az esélyünk arra, hogy rendezni tudjuk közös ügyeinket, megoldjuk közösségi problémáinkat. A következő nagyon fontos kategória a demokrácia, mely lehetővé teszi, hogy a különbözőségeink ne vezessenek szétforgácsolódáshoz. A KMKSZ megalakulása óta dolgozik a nemzeti öntudat erősítésén, illetve az ennek formát adó szervezettség építésén, csiszolásán, mégpedig demokratikus úton, a szabályok tiszteletben tartásával.

Elnöki beszámolójában Milo­ván Jolán hangsúlyozta: a nagyszőlősi magyarság igen kemény, szervezett magja a város társadalmának, a KMKSZ városi közgyűlése pedig a nagy­szőlősi magyarság legfontosabb fóruma. Az itt élő magyar közösség mindig képes volt megítélni a maga értékeit, céljait, ki tudott állni mellettük és lehetőségei szerint tenni is tudott értük.

A közgyűlés közmegegyezéssel tíz főre növelte az alapszervezet elnökségi tagjainak számát. Elnökké Milován Jolánt, alelnökké pedig Nagy Klárát választották.

P. Zs.