Verset ír és kertészkedik

Isten éltesse!

2002. február 22., 01:00 , 58. szám

A kárpátaljai magyar irodalom egyik kiemelkedő személyisége, Zseliczky József 1949. február 27-én született Kis­ge­jőcön. Jelenleg a nagy­gejőci általános iskola pedagógusaként tevékenykedik. Az egykori legendás Forrás irodalmi stúdió egyik alapító tagját és elnökét közelgő születésnapja kapcsán kerestük fel.

– Volt családjában hagyománya a költészet iránti vonzalomnak?

– Semmiféle családi hatás nem volt abban, hogy költő lettem. Paraszti családból származom, az édesapám ács volt. Nem is egészen költőként kezdtem, mert mielőtt a verseim megjelentek, írtam regényt, novellákat is, de ezek soha nem kerültek nyomtatásba, nyilvánvalóan nem ütötték meg a megfelelő szintet, inkább csak fiatalkori próbálkozások voltak. Nagyon fiatalon indultam, 1966-ban már jelentek meg verseim, rá egy évre alakult meg a Forrás stúdió. Akkor már majdnem húszéves voltam. A Stúdiót később feloszlatták, a hallgatás időszaka következett. Azóta jelent már meg kötetem, és továbbra is írok verseket, idén ismét szeretnék megjelentetni egy verseskötetet. A regényírás gondolata is foglalkoztat, ezzel kapcsolatban már meg is van a tervem.

– Hogyan értékeli a háta mögött hagyott évtizedeket?

– Azt nem mondhatnám, hogy szép volt és jó, vagy hogy meg lennék elégedve velük. Kérdezték már tőlem a Forrás stúdióval és a hallgatás éveivel kapcsolatban, hogy nem bántam-e meg. Nem voltak üdvös évek, de nélkülük az ember másképp fogná fel a világot, ezért nem tartom kárba veszett időnek. Azok az évek nekünk nem csak azt jelentették, hogy nem írtunk; a hallgatás is hordozott egyfajta mondandót, amit ki kellett fejeznie ennek a nemzedéknek.

– Megtudhatnánk valami közelebbit a készülő kötetéről?

– Teljesen új hangú nem lesz. Az előző kötetből ugyan maradtak ki versek, de ebben a kötetben az utóbbi öt év termése fog szerepelni. Több kiadó is jelentkezett, már csak egyeztetni kell velük. A publikációs lehetőségek mindig szűkösek voltak ezen a vidéken, ez a pályám kezdetén is így volt. Igazából ma sem kínálkozik túl nagy tér arra, hogy a költő rendszeresen megjelenjen az olvasók előtt. Annak idején is azon törtük a fejünket a Stúdió tagjaival, hogyan teremtsük meg a kárpátaljai magyar irodalmat. Most ismét abban a helyzetben vagyunk, hogy nincs meg az a műhely az írók és költők számára, amelyre megítélésem szerint az irodalomnak feltétlenül szüksége volna. Nagyon szeretném, ha a fiatalok ugyanazzal a lelkesedéssel fordulnának az irodalom felé, ahogy azt mi tettük.

– Mivel foglalkozik mostanában?

– Nagy örömömre kaptam egy felkérést Miskolcról, Serfőző Simon szeretne egy válogatott kötetet kiadni verseimből. Remélem, lesz időm mindkét kötetre ezen az éven.

A versíráson és a tanításon kívül, amit nagyon szeretek, és amire egyre kevesebb lehetőségem van, az az olvasás. Régebben könnyen juthattunk jó könyvekhez, ez mostanság egyre nehezebb. Így aztán több időm jut kedves hobbimra, a kertészkedésre.

Olasz Tímea