85 %-unk Kovács Miklóst, a KMKSZ elnökét támogatja

Jelöltek népszerűsége

2002. március 8., 01:00 , 60. szám

A Kárpátalja című hetilap felkérésére végzett választások előtti közvélemény-kutatásunk második körében ismét a Beregszász központú választókerületben kérdeztünk meg 500, 18 évnél idősebb magyar választópolgárt a körzet 49 településén 2002. február 24. és 28. között. Ezúttal csak a parlamenti képviselőjelöltek népszerűségére voltunk kíváncsiak.

A körzetben összesen kilenc személy indul harcba március 31-én a Legfelsőbb Tanács képviselőjének mandátumáért. Az adatlapra valamennyi regisztrált képviselőjelöltet felvettük betűrendbe sorolva, nevük mellett feltüntetve legfontosabb adataikat: születési évüket, foglalkozásukat, beosztásukat, illetve azt, pártonkívüliként vagy valamely párt színeiben indulnak.

500 fős mintánkban a kilenc jelölt közül kettő egyetlen szavazatot sem kapott. Csupán néhányan voksoltak öt jelöltre (Cserepanyin Viktorra, Farkas Mihajlóra, Kolomijec Viktorra, Kovács Mikolára és Simon Vaszilra), akik összesítve a szavazatok 2 százalékát szerezték meg. Ha felmérésünkkel egyidőben rendezték volna a választásokat, és ha csak a mi mintánk képezné a körzet választópolgárainak összességét, akkor egyértelműen Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke lenne a befutó, aki az általunk megkérdezettek 85 százalékának bizalmát élvezi. A vele szemben induló nyolc jelölt összesítve is mindössze a megszerezhető voksok 15 százalékát gyűjtötte be. Ez azt jelenti, hogy a kárpátaljai magyar közösség pozitívan értékeli Kovács Miklós jelen parlamenti ciklusban végzett képviselői munkáját, hiszen a választók a felmérés eredményei szerint ismét őt látnák szívesen a Legfelsőbb Tanácsban.

A felmérés hibahatára 5 százalékon belül mozog.

LIMES