Gólyaavatás Nagyszőlősön

A Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola VI. gólyabálja

2002. március 15., 01:00 , 61. szám

2002. március 9-én Nagyszőlősön, a Perényi Zsigmond Középiskolában rendezte meg VI. gólyabálját a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola Hallgatói Önkormányzata (HÖK).

A műsor a főiskola tánccsoportjának palotásával vette kezdetét, majd Znick Edith, a HÖK elnöke üdvözölte az egybegyűlteket. Ezt követően Orosz Ildikó, a KMTF elnöke köszöntötte az elsősöket és a vendégeket.

A gólyák közül elsőként a történelem-földrajz szakos csoport mutatkozott be rímekbe szedett önéletrajzával. Műsorukat a tanító szakos diákok rögtönzött tanórája követte. Az angol-történelem szakpár gólyái a főiskolás diákok főzési szokásairól, receptjeiből tartottak bemutatót, majd a földrajzosok kijózanító pszichológiájából kaphattunk ízelítőt. Végezetül az óvodapedagógusok mutatták be, hogy milyen egy Gyereknyál showműsor a főiskolán.

Ezután a még pelyhes kisgólyák felesküdtek a felsősök tiszteletére, a pótvizsgák rendszeres látogatására, a lógás fortélyainak elsajátítására stb.

Az eskütételt az est fénypontja, a bál tulajdonképpeni nyitánya, a keringő követte.

karmacsi