Két díj Vidnyánszky Attilának

Ukrajna érdemes művésze Jászai Mari-díjas

2002. március 15., 01:00 , 61. szám

Vidnyánszky Attila, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház főrendezője a napokban két rangos elismerésben is részesült. Az Ukrajna érdemes művésze címet március 13-án vehette volna át, ha az esemény nem esik egybe a budapesti Új Színházban Bulgakov Álszentek összeesküvése c. darabjának bemutatójával. A Jászai Mari-díjat március 14-én 11 órakor a Néprajzi Múzeum aulájában veszi át kiváló rendezői teljesítményéért.

– Mindkét esetben tudtam a jelölésemről, mégis váratlanul, jóleső meglepetésként ért, hogy nekem ítélték – nyilatkozta lapunknak a művész. – Nagyon-nagyon jólesik, mert ez visszaigazolás arról, hogy amit csinálok, az fontos, mások számára sem jelentéktelen. Talán azt is jelenti még, hogy a szakmában sikerült tekintélyt és megbecsülést szereznem. Külön öröm számomra, hogy magyarként Kijevben olyan díjat kaptam, amit nagyon ritkán vehetett át eddig magyar ember, illetve hogy határon túliként Magyarországon kaptam egy, a nívós teljesítményért járó díjat. Ezek a díjak annak a tíz évnyi munkának a gyümölcsei, amelyet a beregszászi társulattal együtt csináltunk végig. Külön köszönet illeti őket azért, hogy hittek bennem és elfogadták azt a színházi esztétikát és világot, illetve munkamódszert, amit én diktáltam.

Karmacsi Zoltán