Provokáció és fenyegetés Guton

Eldurvul a kampány?

2002. március 15., 01:00 , 61. szám
Az ukrán nyelvű tábla helye

A beregszászi járási Gut községben március 5-re virradóra a jelenlegi polgármestert gúnyoló röplapok jelentek meg. Jutott belőlük a középületekre, sőt még a községi tanács épületére is, amelyről ismeretlenek a tanács cégtábláját is leverték.

Az esetről maga a polgármester, Sin József tájékoztatta lapunkat, hozzátéve, hogy a szóban forgó napon éjféltájt több névtelen, fenyegető telefonhívást is kapott. Háromszor csengett azon az éjszakán a telefon, de a házigazdák – időközben a polgármester felesége is felébredt – már az első híváskor felismerték az elkövető hangját.

– A kiragasztott cédulákat több helyen ki is díszítették, mégpedig az egyik közismert párt emblémájával, így adva „nyomatékot” szavaiknak és jó támpontot a nyomozóknak – jegyezte meg a polgármester, aki az ügy kivizsgálását kéri az ügyészségtől.

Sin József elmondta, a történtek ellenére mindent megtesz annak érdekében, hogy a községben a választások békésen és rendben folyjanak le, s hogy mindenki levonhassa a következtetéseket az ehhez hasonló fenyegetőzésekből.

ntk