Mindig elismerték a munkámat

Az Év Embere Ráton

2002. március 22., 01:00 , 62. szám

A KMKSZ Ráti Alapszervezete március 15-én újabb személyt tüntetett ki a 2000-ben alapított Az Év Embere Díjjal. Az alapszervezet az államalapítás ezredik és a kereszténység kétezredik évfordulójának alkalmából létrehozott díjat azon személynek ítéli oda, aki kimagasló teljesítményt nyújt az év folyamán a helyi magyarság megmaradása, önszerveződése vagy kulturális, szociális és gazdasági felemelkedése terén. 2000-ben Molnár Miklós római katolikus plébános, tavaly dr. Kótyuk István docens kapta a Hidi Endre által készített kerámiavázát, idén pedig Palotay Etelka magyar szakos tanárnő érdemeit ismerte el ily módon a közösség.

– Nagyon meglepett, amikor engem jelöltek erre a díjra – nyilatkozta lapunknak a kitüntetett –, hiszen nem könnyű Molnár Miklós atya és Kótyuk István nyomába lépni. Bár nem szeretem ünnepeltetni magamat, de bevallom, jólesett az elismerés. Nagyon sokat kell dolgoznom, s most így utólag, hogy ezt a díjat megkaptam, még többet kell letenni az asztalra. Továbbra is küzdeni fogok, hogy a falumról minél többet halljanak.

– Részesült már hasonló elismerésben?

– Szerencsésnek érzem magam, hiszen mindig elismerték valahogy a munkámat. Van egy díjam, amit a Legfelsőbb Tanácstól kaptam, de a legbüszkébb a Mosoly Díjra vagyok, amit a Bóbitától kaptam a gyerekek szavazatai alapján.

– Mire a legbüszkébb pedagógusként?

– Az Év Embere Díj nem arról szól, hogy én hogyan tanítok, hiszen az kötelességem. Inkább az órán kívüli tevékenységem eredményének tudom be. Büszke vagyok rá, hogy tavaly sikerült megrendeznem egy néprajzi hetet, ami az egész falut megmozgatta. Népi hímzésekből rendeztünk kiállítást. Volt egy nap, amikor múzeummá változott az iskola, az egész folyosót végigraktuk néprajzi tárgyakkal. Sok dolgot nem ismertek a gyermekek, például a szövés-fonás eszközeit. Én viszont szeretném, ha sem a tárgyak, sem használatuk nem merülnének feledésbe.

O. T.