Sevcsenko-hét Péterfalván

2002. március 22., 01:00 , 62. szám
Bojkovics Viktória, a 9-11. osztályosok versenyének második helyezettje

Tarasz Hrihorovics Sevcsenko-hetet tartottak március 4. és 9. között a Péterfalvai Kölcsey Ferenc Középiskolában. A hét folyamán kiállítást szerveztek a nagy Kobzos életrajzi anyagából és verseiből. Rajzversenyt hirdettünk Sevcsenko költeményei alapján. A rajzkiállítás anyagán jól lemérhető a versek hatása a fiatal nemzedékre.

A tanulók lázasan készültek a költő tiszteletére meghirdetett szavalóversenyre is. Gajdos Éva tanárnő, aki egyben a középiskola igazgatóhelyettese is, és Papp Irén ukrán szakos tanárnő nagy szakértelemmel és odaadással készítették fel a tanulókat erre a megmérettetésre. A színpad díszlete, amely hűen tükrözte a nagy Sevcsenko szellemét, a 8. A osztályos tanulók segítségével készült el. A tanulók két nyelven ismertették a nagy költő életrajzát, műveinek jelentőségét. A verseny győzteseit a zsűri pontozás alapján jelölte ki. A zsűri, amelynek elnöke Nagy Erzsébet magyar nyelv és irodalom szakos tanárnő volt, tanárokból és diákokból állt. Döntésük alapján a szavalóverseny győztesei lettek az 5-8. osztályosok között: Vince Viktória (7. oszt.), Lucsánec Gabriella (7. oszt.), Mészáros Zita (6. oszt.). A 9-11. osztályosok mezőnyének helyezettjei: Lernák Ljuba (8. B oszt.), Bojkovics Viktória (8. B oszt.), Kovács Beáta (10. A oszt.). A győzteseket értékes ajándékokkal jutalmazták.

Az emléknap fényét emelte az is, hogy a gyerekek nagy átéléssel énekelték a költő megzenésített verseit, amelyeket a két ukrántanár segítségével tanultak meg.

Sevcsenko verseinek jelentőségét tükrözte még az is, hogy költeményeit több nyelven hallhatták a jelenlevők. A Végrendelet című verse például ukránul, magyarul és franciául is elhangzott Varga Ottó, Demjén Zsolt és Kertész Renáta előadásában.

Varga Jolán tanárnő