„Vitéz Lájszló” és a többiek

Bábostalálkozó Beregszászban

2002. március 22., 01:00 , 62. szám
A nagybégányi Ászok csapata

Március 17-én találkozóra gyűltek Kárpátalja magyar bábosai a beregszászi művelődési házban. Az egész napos családi programon gyermekek, szülők és nagyszülők egyaránt találtak szórakozási lehetőséget.

A szervezők nevében Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke, parlamenti képviselő és Imre József, Beregszász város művelődési osztályának vezetője kívánt jó szórakozást minden érdeklődőnek, majd következett a bábcsoportok műsora. A bátyúi Cók-Mók bábszínház előadásában Vitéz László tanult bele a „katulyáskodásba”, majd Süsü, az egyfejű sárkány keresett és talált barátot. A Nagybégányi Ászok a klasszikus Répa-mese mai feldolgozását mutatták be Karalábé címen. A zápszonyi Csupalány bábcsoport Tojásmeséjével a pletyka terjedésének egy tipikus példáját tárta a nézők elé.

A bábosok előadását követően Pitkin szórakoztatta bűvészmutatványaival a gyermeksereget, a bátrabbak a színpadra merészkedve egy-egy ajándéktárgyért cserébe elmondhatták kedvenc versüket, történetüket. A beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház Gyermekstúdiója színvonalas előadással emelte a rendezvény fényét. Az Arany János „A Jóka ördöge” című művét előadó kis színészpalánták korukat meghazudtoló ügyességgel bántak szóval és mozdulattal, így a közönség vastapssal jutalmazta az előadást.

A családnap folyamán a modern zene kedvelői sem maradtak csemege nélkül. Pincés Andzselika az ismert dalok mellett saját szerzeményeit is bemutatta, majd az Integrál együttes szórakoztatta a közönséget. Végül a bábostalálkozó legizgalmasabb része, a tombolasorsolás következett, melyen számos ajándék talált gazdára a lelkes gyermeksereg között.

Olasz Tímea