Gyenge a választék vetőmagból és műtrágyából

A legtöbben Magyarországról szerzik be a hibrid vetőmagokat

2002. április 12., 02:00 , 65. szám
A kisbégányi Orosz János melegházában

A legtöbb gazda szerint a vetőmagokat Magyarországon érdemesebb beszerezni a megbízhatóság és a választék bősége miatt. A magyarországi magok közül is a középdrága árfekvésűek a legkelendőbbek. Természetesen még a középárfekvésű hibrid vetőmagok is lényegesen drágábbak, mint a gazdák által megtermeltek, de a várható nagyobb hozam megéri a befektetést.

A kisbégányi Orosz János, aki közel 20 éve foglalkozik kertészkedéssel, évek óta Magyarországról szerzi be vetőmagjait. Többször próbálkozott Ukrajnában vásárolni, de tapasztalatai szerint azok sem árban, sem pedig választékban nem versenyképesek. Idén Oroszék száz százalékos nővirágú uborkát, féldeterminált, októberig termő paradicsomot, középkorai és késői káposztát ültetnek. Saját termésű középkorai, keményfajta paradicsommagot is ültetnek, ami már közel húsz éven keresztül bevált.

Beregsomban Barkaszi Ferenc korai paradicsomot (determinált fajtájú Expressz), korai káposztát, uborkát (Orient, Caspar) és paprikát (Cecil és a Brill) ültet az idén.

– Az Agro 2000-ben már kaphatók hazai magok is, s a holland csomagolású magvak, gondolom, megbízhatóak is, de én ennek ellenére az idén is Magyarországon vásároltam vetőmagokat. Nemcsak a megbízhatóság miatt, hanem a mintegy 20 %-os megtakarítás végett is. A piacokon kapható hazai vetőmagokat viszont nem tartom megbízhatónak — mondta Barkaszi Ferenc.

A fűszerpaprika és a burgonya „hazájában”, Nagydobronyban sok termelő a saját maga által megszedett magvakat ülteti el, de a jobb termés elérése érdekében többen mégis a szegedi fajtából választanak vetnivalót. A burgonyafajták közül főként a vöröset vetik, de akadnak, akik a fehér fajta mellett döntöttek. Nagy Ferenc, a nagydobronyi mezőgazdasági termelőszövetkezet elnöke elmondta: idén a korai burgonya mellett tavaszi búzát és árpát, takarmányrépát és céklát vet a földbe.

Nagy gondot okoz a műtrágyák beszerzése is, hiszen az itthon kapható komplex műtrágyák nem mindig megfelelőek a zöldségtermesztésben, és sokszor nehézségekbe ütközik a beszerzésük. A zöldségek ugyanis fajtánként igényelnek célműtrágyákat, amiket a gazdáknak Magyarországról kell beszerezniük.

– Nemegyszer tapasztaltam, hogy a Magyarországon megvett célműtrágyát valahol Kelet-Ukrajnában gyártották. Csak azt nem értem, hogy akkor itthon miért nem kaphatók? – panaszkodik Orosz János.

Ugyancsak problémás a gyomirtó szerek beszerzése, így a gazdák ezeket is kénytelenek jobbára Magyarországról beszerezni.

karmacsi