Latin zene és tánc

Fiesta-koncert a Galaxyban

2002. április 12., 02:00 , 65. szám

Fergeteges bulira került sor Salánkon a Galaxy diszkóban. Először adott koncertet Kárpátalján a Fiesta együttes.

DJ Jenci és a Nyíregyházáról érkezett DJ Sura kezdettől minden lemezlovasfortélyt bevetett a jó hangulat megteremtéséhez, aminek meg is lett a hatása. A hangulat a Fiesta megjelenésével hágott a tetőfokára. Csordás Tibor és Knapik Tamás legelső slágerükkel, a Meddig tarttal kezdték műsorukat, majd következett a Jött veled a nyár, az Angelina, a Hozzám tartozol. A régi, jól ismert slágerek mellett a Fiesta bemutatott egy-két számot most készülő második nagylemezéről is. A közönség négyszer tapsolta vissza az együttest, amire Tibor és Tamás nem tudtak nemet mondani. Felhasználva az alkalmat, a Kárpátalja rövid interjút készített a sztárokkal:

– Mondanátok néhány szót magatokról?

Csordás Tibor: – Tomi (Knapik Tamás) kint élt néhány évig Puerto Ricoban, ahová úgy került ki, hogy egy Karib-tengeri hajón dolgozott mint zenész. A Karib-térségben megszerette a latin zenét, ezért amikor lejárt a szerződése és két évvel ezelőtt hazajött, úgy döntött, hogy létrehoz Magyarországon egy latin zenekart. Tulajdonképpen akkor találkoztunk mi ketten.

Knapik Tamás: – Ahogy Tibi elmondta, én egy hajón zenéltem, s közben megismerkedtem egy lánnyal, aki miatt otthagytam az állásomat, s néhány évig együtt éltünk Puerto Ricóban. Beleszerettem a latin zenébe, és úgy gondoltam, hogy én nagyon szeretném ezt itthon játszani, ott kint ugyanis nem lett volna rá lehetőségem. Hát így történt a dolog.

– Hogyan alakult meg az együttes s mik voltak az első sikereitek?

Csordás Tibor: – Megalakulásunk után nem sokkal megjelent a maxi lemezünk, viszont a nagylemezünkre másfél évet kellett várni. Ennek az volt az oka, hogy egyetlen kiadó sem akarta kiadni az albumot. Feltételezzük, hogy féltek az ismeretlentől, hiszen előttünk nem volt még Magyarországon latin zenét játszó zenekar. Szerencsére másfél év után megjelent az első, Hozzám tartozol című nagylemezünk, ami arany-, majd később platinalemez lett. Azóta már készítjük a második albumunkat, melynek első beharangozó maxija nemrég jelent meg.

Baráth József