Aratott a BMG

2002. április 19., 02:00 , 66. szám

Április 13-án szombaton fizika tantárgyi vetélkedőre került sor a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség jóvoltából a Nagydobronyi Középiskolában. A logikai küzdelem előtt Kántor József igazgató üdvözölte a megjelenteket, majd Kohut Attila, a KMPSZ elnökségi tagja ismertette a versennyel kapcsolatos tudnivalókat. A 8-11. osztályos diákoknak a rendelkezésre álló két óra alatt 5 feladattal kellett megbirkózniuk. Míg a szellemi munkát követően a résztvevők elfogyasztották ebédjüket, a szaktanárokból álló csapat kijavította a dolgozatokat. Az egyes korosztályok első helyezettjei között kivétel nélkül a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium (BMG) diákjai szerepeltek (Popovics Margit, Ficher Béla, Korotij Ágnes, Mándy Mária). A dobogó második fokára Kulin Júlia (Ungvári Dayka Gábor Középiskola), Benedek Tibor (Nagydobronyi Középiskola), Molnár Ferenc (BMG), Győrffy Adrián (Nagydobronyi Református Líceum) állhatott fel, a bronzérmesek közé pedig Aranyosi Miklós (BMG), Dobos Sándor (BMG), Csarnovics István (Ungvári Dayka Gábor Középiskola) és Fodor Sándor (Nagyberegi Református Líceum) került. A vetélkedő dobogósai egy-egy magyarországi utat és könyvcsomagot nyertek, a negyedik helyezettek pedig különdíjakkal térhettek haza.

– mas –