Helytálltak a rangos mezőnyben

Anyanyelvi tanítási verseny Debrecenben

2002. április 19., 02:00 , 66. szám
A KMTF csapata Debrecenben

Tizenhárom esztendeje minden év áprilisában nagyszabású nemzetközi anyanyelvi tanítási versenyre kerül sor a debreceni Kölcsey Ferenc Tanítóképző Főiskola falai között. A megmérettetésen az összes jelentős magyarországi intézmény képviselteti magát, de örvendetes módon a rendezvényre néhány éve a határon túli tanítóképzők is meghívást kapnak. A Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola idén harmadik alkalommal vett részt a versenyen, melynek ez évi témája a szépprózai szöveg tanítása volt. A verseny szabályai szerint a főiskolákat képviselő résztvevők a versenytanítás előtt 24 órával tételt húznak, mely tartalmazza a tanítandó mű címét és a választott osztályt. Ettől kezdve a csapatnak egy nap áll a rendelkezésére, hogy kitalálja és elkészítse az órát, valamint a hozzá tartozó szemléltetőket. A KMTF-et idén a Márku Anita, Horváth Zsuzsa, Csecsur Andrea, Ferenczi Katalin összetételű csapat képviselte. A bemutató óra, melyet Márku Anita harmadéves „kistanító néni” tartott, elnyerte a helyi szakemberek tetszését.

Az anyanyelvi tanítási verseny keretében a résztvevők szakmai előadássorozaton és különböző kulturális eseményeken is részt vehettek.

B. A.