Szepesi Attila: Magyari poéták

2002. április 19., 02:00 , 66. szám

Régi lantverők, magyari poéták, vándor dalnokok és névtelen igricek közül heggyé magasodók: Budáról elűzött Bornemisza Péter, hajnali zöldben kilovagló Balassi Bálint, hadak üszkén komoran körmölő Rimay János, éteri szavú Nyéki Weress Mátyás, fekete rontás ellen bőszült nagyúr, Zrínyi – szavatoktól mozdult-e valamennyit nem a nagyvilág, csak ez a szélűzte puszta, melyet egy varjú átrepül. S tán nem is ez a puszta föld, elsüllyedt végeivel és emléktelen ünnepeivel, csontokat termő dombjaival, csak a belső ország, hol igékből a láng megszületik, a teremtés pernye- és zöldalma-illatában, a belső ország, a mérettelen föld, ahová igyekeztetek, sebzetten és halálraszántan, száműzötten a rejtett birodalomba, hol a mágusi varázslat az anyanyelvet homályból fénybe emeli.

 

Szepesi Attila költeményében egyetlen lélegzetvétellel kérdez rá a poétai mesterség hasznára; egyetlen kérdés foglalkoztatja igazán: mozdult-e a magyar világ valamennyit előre a költői szó által? Azt, hogy magyar költő a nagyvilágra volt-e bármilyen hatással is – nem kérdi. Ennek tisztázását rezignáltan elveti, de nem azért, mintha kételkedne e kicsi nép világot alakító erejében, hanem azért, mert őt a költészet belső létformáló képessége érdekli mindenekelőtt. Ám ez az érdeklődés sem csak úgy, kívülállóként ébredt föl benne. Szepesi Attila költőként kérdez rá a mesterség hasznára, s ezáltal saját munkájának értelmét firtatja; annak a munkának az értelmét, amely az ő szemében nem választható le az egyén és a közösség otthonosság-igényétől.

Ezért a „puszta föld” kifejezés sem csupán földrajzi sajátosságot jelöl – a Pusztát, mint tájegységet –, de fizikai létezésünk ürességére is utal. Ugyanis lehetünk bármennyire is a fizikai léthez kötve, az csakis a „belső ország” létével együtt jelent egyetlen egészet. Ez a „belső ország” pedig szétszakíthatatlan, az nem az „elsüllyedt végeivel” ismerszik föl, az „mérhetetlen”, abban valóban igékből születik meg a láng.

A szerző ezt a belső országot építi, a süllyedő végeket ebbe menekíti, ebben ápolja tovább. Műveiben felbukkannak a kárpátaljai ízek, illatok és hangulatok, bár életének csupán első nyolc évét töltötte Beregszászon.

Szepesi Attila április 21-én lesz hatvanéves. Jó egészséget és további alkotói sikereket kívánunk neki.

Penckófer János