18 éve ágyhoz kötve

Hat gyermekből három rokkant

2002. április 26., 02:00 , 67. szám

Az eszenyi Demjén házaspár nagy örömmel fogadta első fiuk, Sándor, majd Tamás világra jöttét. Sándor pajkos volt és izgága, Tamásnál azonban más volt a helyzet. Mint hamarosan kiderült, azért, mert csonttuberkulózissal született, ráadásul alsó végtagjaiban fokozatosan elsorvadtak az idegek.

A Demjén család ma nyolctagú, a szülők öt fiút és egy lányt nevelnek. A hat gyermekből azonban a 18 esztendős Tamáson kívül a 12 éves Attila és a 7 éves Krisztián is ugyanebben a betegségben szenved. A szülők már több orvost is felkerestek, de mindannyiszor ugyanazt a választ kapták: nincs remény a felépülésre, a betegség gyógyíthatatlan.

A három beteg gyermek nem járt és ma sem jár iskolába, még a kapualjig is csak ritkán jutnak el. Életük nagy részét a szobában kénytelenek tölteni, és ez valószínűleg később sem lesz másként. Napjaikat általában rajzolgatással, rádióhallgatással és tetrixezéssel múlatják. Néha felkeresik őket a hasonló korú barátok, akik egy időre feledtetni tudják a szomorú helyzetet.

A szülők dolga különösen nehéz, hiszen a három gyermeket nem lehet egyedül hagyni, ráadásul minden fél évben injekciókúrára szorulnak.

– Egy ilyen kúra (háromszor 10 ampulla) 348 hrivnyába kerül, ami a férjem 70-80 hr-ás fizetése mellett igen megterhelő – meséli Klára, az édesanya.

Az idén már ő is gondozási nyugdíjban részesül, s a fiúk is megkapták a második kategóriájú rokkantsági nyugdíjat, ami jelenleg 58 hr-nak felel meg. A család ebből a összegből próbálja nevelni három egészséges és három beteg gyermekét. Klára, az édesanya csupán azt nem érti, hogy két magatehetetlen fia, Tamás és Attila, akik születésüktől fekvőbetegek, miért nem részesülhetnek első kategóriás rokkantnyugdíjban. Pedig időközben Tamás állapota annyira leromlott, hogy két éve éjszakánként komoly fájdalmai vannak, amit csak fájdalomcsillapítókkal és nyugtatókkal enyhíthetnek.

Úgy tűnik, a Demjén család keresztjén senki sem akar könynyíteni. Néha akadnak ugyan adományozók, akik segítségként kifizetik az injekciók árát, de komolyabb támogatást eddig senkitől sem kaptak.

kozi