Öten képviselik a KMKSZ-t a megyei önkormányzatban

Megtartotta első ülését a IV. összehívású megyei tanács

2002. április 26., 02:00 , 67. szám
Mikola Andrusz

Április 17-én megtartotta alakuló ülését a IV. összehívású megyei tanács, melyben a KMKSZ-t jelenleg öten képviselik (Bakancsos László, Barta Ferenc, Brenzovics László, dr. Orosz Ildikó, Palkó László), szemben az előző tanács két képviselőjével.

A ülésen jelen voltak a megyében megválasztott parlamenti képviselők, a megyei állami közigazgatás vezetői, élükön Hennagyij Moszkal kormányzóval, a megyei választási bizottság tagjai, a járások vezetői, a megye jog- és rendvédelmi hatóságainak vezetői.

Az ülést Mihajlo Popovics, a megyei választási bizottság elnöke nyitotta meg, ismertetve a megyei tanácsi választások eredményeit. Tájékoztatása szerint a 85 megválasztott képviselőből 57 pártonkívüli, az Egyesített Szociáldemokrata Pártot 15-en képviselik, az Agrár Pártot négyen, a Népi Demokrata Pártot pedig hárman. Egy-egy személy képviseli a Nők a jövőért politikai egyesülést, a Jednyiszty Pártot, a Szobor Ukrán Nemzeti Pártot, a Jabluko Pártot, a Reformok és Rend Pártot, valamint az Ukrajnai Régiók Pártját.

Foglalkozását tekintve a megyei tanácsban 33 vállalkozó, 25 hivatalnok, 13 orvos, 8 tanár, illetve tudós, 3 rendőr, 1 lelkész foglal helyet, két megválasztott képviselő pedig ideiglenesen nem dolgozik.

A 85 képviselőből az alakuló ülésen 81-en voltak jelen. A napirend elfogadását követően a képviselők letették az esküt, melyet a megyei tanács doyenje, Vaszil Drjaskaba olvasott fel.

A képviselőket Hennagyij Moszkal kormányzó köszöntötte, együttműködésre szólítva fel a testületet. Hangsúlyozta, jó lenne, ha a megyei tanács nem alakulna át a megyei állami közigazgatás ellenzékévé.

Két jelölés érkezett be a megyei tanács elnökének tisztére. Volodimir Szlivka képviselő Mikola Andrusz jelölését indítványozta, míg Ivan Ivancso a Nasa Ukraina választási tömörülés megyei szervezetének megbízásából Oleg Havasit ajánlotta a posztra. Ezt követően mindkét jelölt röviden vázolta programját, s a testület előtt álló legfontosabb teendőket, majd válaszoltak a képviselők által feltett kérdésekre.

A titkos elnökválasztás végül Mikola Andrusz győzelmét hozta, aki 51 szavazatot kapott az Oleg Havasira leadott 28 szavazat ellenében. A megválasztott elnök, megköszönve képviselőtársai bizalmát, ígéretet tett, hogy erejéhez mérten mindent megtesz Kárpátalja további fejlődéséért.

A képviselők a megyei tanács elnökhelyettesévé Nuszer Ernőt, a költségvetési bizottság elnökévé pedig Andrij Fedcsenkót választották.

Baráth József