Az atom

2002. május 3., 02:00 , 68. szám

Április 26-án volt 16 éve, hogy felrobbant a csernobili atomerőmű. Máig sok a rejtély a katasztrófa körül. Az események úgy zajlottak, ahogy minden abban az időben a Szovjetunióban. A titkolózás, a képmutatás, a hazugság ült mindenen, embert, anyagiakat nem kímélve, a valóságot és az igazságot semmibe véve meg kellett felelni a propaganda kívánalmainak, amely azt hirdette: a Szovjetunióban minden a legjobb, minden a legszebb, itt minden sikerül, és különben is, a mienk a jövő. Hát ebbe a képbe nem illett bele a csernobili katasztrófa. Nagyon szerették volna eltitkolni. A kommunista fejesek családtagjai már menekültek Kijevből, mialatt a népet, a diákokat, a gyerekeket kivezényelték a május elsejei felvonulásra a totálisan szennyezett Kijevben, mintha semmi nem történt volna. A hazugságra idomított szovjet média mindent megtett, hogy félrevezesse a társadalmat. Azt hihetné az ember, hogy miután a nyugat révén kitudódott az igazság, elvárható lett volna, hogy változik a hozzáállás a moszkvai vezetés részéről. Szó sincs róla, folytatódott az emberéletet semmibe vevő Patyomkin-politika. Az életveszélyesnek nyilvánított város körül 30 kilométeres zónát jelöltek ki. A zóna határáig közlekedett a vonat, attól kezdve kerítés jelezte, hogy nincs tovább élet, illetve innen 30 kilométerre van az erőmű. Az embertelen gazemberség és a mindent az emberért jelszavát hirdetők fantáziája megszülte a sátáni tervet. A zóna határára egy új várost terveztek Szlavutics néven. Kiadták az utasítást minden köztársaság részére: építsenek egy-egy városrészt. Az állomástól jobbra vörös márványépület jelezte az örmények munkáját, arrébb a grúzok mediterrán építményei emelkedtek, a központ pedig az észt, lett, litván építészek munkáját dicsérte. Az egész egy telepített fenyőerdőben terült el. A fák koronája meg volt perzselve, madarak sehol. Mint minden köztársaság, Ukrajna is kivette részét a kirakatépítésből. Ukránok építették a kenyérgyárat, ezen belül a kárpátaljaiak szállították a nyílászárókat. Ez ügyben érkeztünk mi is ide, miután kisült, hogy az ajtók, ablakok nagyobbak az épület nyílásainál. Az ajtókból, ablakokból levágni nem lehetett, a vasbetont megvágni szintén nem, és miután bebizonyítottuk, hogy nekünk van igazunk, azaz mi betartottuk a típusterv méreteit, új megrendelést állított össze a főépítész, most már a helyes méretekkel. Azonnal átutalták a pénzt a dupla munkáért. Hajtott a kíváncsiság, mi történt a használhatatlan asztalosmunkával. Az egyik építésvezető mosolyogva mutatott arrébb két serényen dolgozó markológép felé. Hatalmas árkot ástak a homokba (érdekes, hogy ott a talaj 3-4 méter mélyen is tiszta homok, ez a Dnyeper ártere). Rövidesen már hozták is az autók az ajtókat, ablakokat, és két óra múlva már nyoma sem maradt a nagy mennyiségű famunkának. Elsimították a homokot, mi pedig utaztunk haza, és másfél hónap múlva küldtük az új, most már megfelelő méretű asztalosmunkát. A jutalmat és a dicsérő oklevelet természetesen mindenki megkapta.

Tithli