Benei szerencsevadászok

2002. május 3., 02:00 , 68. szám

A 44 éves Katalin kórházi kezelés után tért haza beregszászi házába. A bejárathoz érve azonban megdermedt: az ajtó nyitva volt, a lakat a földön hevert, a szobákat feldúlták, eltűntek az arany ékszerei, két zsák cukor, liszt, szalonna, olaj. A nőt szívinfarktus után kezelték, s a veszteség láttán ismét rosszul lett. Szerencsére a szomszédok idejében kihívták a mentőket, és értesítették a rendőrséget is.

A nyomozók megtudták Katalintól, hogy bejáratos volt hozzá a 31 éves beregszászi Béla, aki büntetett előéletű, így nevét a rendőrök nagyon jól ismerték. Bélát előállították, ám ő tagadta, hogy bármi köze lenne a betöréshez. A nyomozás során kiderült, hogy Béla gyakori látogatója a 37 éves benei Ferencnek is, akivel együtt ültek a drohobicsi börtönben. Jelentkezett egy szemtanú is, aki Katalin házánál a betörés előtt egy piros Zsigulit látott. Benében pedig ugyancsak egy piros Zsigulival látták furikázni azokban a napokban Bélát, Ferencet és további két személyt. A két fiatalembert sikerült megtalálni. A gépkocsi tulajdonosa elmondta, hogy mit sem sejtve vett Béláéktól két zsák cukrot 60 hrivnyáért…

Ezek után nem kellett sokat várni a beismerő vallomásra. A férfiak egy benei összejövetelük alkalmával üres zsebbel arról álmodoztak, hogy hogyan lehetne szert tenni egy kis pénzre. Béla elmondta, hogy jó ismerőse, Katalin kórházban van, házába érdemes lenne ellátogatni. A férfiak már másnap reggel Beregszászba mentek, kivárták a pillanatot, amikor az utca elnéptelenedik, átugrottak a kerítésen, a házba való bejutás pedig nem okozott nagy gondot a volt börtönlakóknak…

A Vidomosztyi Miliciji c. lap nyomán