Káposztaleveles pokrócok, bokrosrózsás kendők

Fertősalmási szövők

2002. május 10., 02:00 , 69. szám

A szövés-fonás néhány évtizede még szervesen hozzátartozott a falusi asszonyok téli házimunkájához. Az „ünnepek elmúltával” manapság már egyre kevesebb házban állítanak fel esztovátát (szövőgépet), helyenként azonban máig sem ment ki a divatból. Fertősalmáson például télidőben legalább egy tucat üzemképes szövőgép kerül le a padlásról, hogy a hosszú estéken maga köré gyűjtse a család apraját-nagyját.

A 73 éves Samók Mariska néni alig tízesztendősen ült először „szövőszékbe”, később pedig évtizedekig az egyik legjobb kezű felvetőként tartották számon a faluban.

– Hat lány stafirungját szőttem meg, így volt min gyakorolni. Csak egy lepedő kitett 4-5 méter vásznat, amiből húsz is került egy rendbe, meg hozzá az abroszok, szakajtókendők, majd az ingnek, kötőnek szánt anyagok. Mintázni csak az ünnepre valót mintáztuk, ilyenekre emlékszem, hogy bokrosrózsás, futórózsás, makkos, csillagos – ezeket most is fel tudnám szedni. A háború előtt édesanyámék vászonból varrtak háló- és viselő inget, nagy aratókötőt, dugót (ebbe szedtük a kalászokat), de szoknyát is, ha megfestették az anyagot. Pokrócot akkoriban legfeljebb a kiságyakra szőttünk, kár is lett volna a mázolt padlóra tenni. Az utóbbi időben már nemigen szövök, de a családban még mindig én indítok el minden esztovátát és szedem fel a mintát, vetem fel a cérnát, fonalat.

Ma már leginkább pokróc kerül le a fertősalmási szövőszékekről, esetleg komakendőnek való vászon. Kálmán Éváéknál immár tizenkét éve folyamatosan használják a szövőgépet, melyen Magyarországra szánt munkák készülnek. Ott ugyanis egyre divatosabbak a lakástextilek.

– Azóta szövünk – leginkább megrendelésre –, mióta megnyílt a határ. Korábban a finom munkára is volt kereslet, készítettünk abroszokat, párnahuzatot, futót és egész garnitúrákat is. Ma már főként a pokróc kelendő: van, aki a padlóra teszi a 2-10 méteres darabokat, mások ágytakaróként használják. Eleinte mintáztuk is a pokrócokat, volt sakkos-kockás, káposztaleveles, de mivel ezek elkészítéséhez sok pamutra volt szükség, maradtunk inkább az egyszerűbbeknél.

P. Zs.