Új játékszernek örülhetnek a szlatinai ovisok

Magyar óvodák a végeken

2002. május 17., 02:00 , 70. szám

Az aknaszlatinai római katolikus óvoda épülete nemrég új helyiséggel bővült, miáltal most már mindhárom korcsoport külön „rezidenciával” rendelkezik és a régen áhított állandó, közös ebédlőt is sikerült kialakítani – tudtuk meg ottjártunkkor Vajnági Éva vezetőnőtől. További fejlemény, hogy napokon belül elkészül az új mosdó is, melyre már égetően szükség volt.

– A bővítés révén hatvanra nőtt az ovisok száma, de a nyári idényre való tekintettel még mindig nagy a túljelentkezés – mondja a vezetőnő. – A működtetési költségeket, több-kevesebb sikerrel, továbbra is pályázati úton igyekszünk előteremteni. Szerencsére az állandó támogatóink hűek maradtak hozzánk. Legutóbb Münchenből kaptunk egy új mászókát, igaz, alkotóelemeire bontva, és minden útmutató híján. A szabadtéri játék összerakása így nem kis fejtörést okozott a vállalkozó szellemű apukáknak, az eredmény azonban magáért beszél: a gyerekeket azóta le sem lehet parancsolni róla.

Míg beszélgetünk, a nevelők rutinosan hálószobává alakítják a csoporttermeket, és kisvártatva hatvan kiságy várja a pihenéshez készülő kicsinyeket. Persze elég fáradságos dolog naponta előszedni, majd újra elrakni az összecsukható fekhelyeket, de a gyerekeknek kimondottan tetszik ez a „pakolós játék”, melybe a nagyobbak is szívesen bekapcsolódnak.

P. Zs.