Maguk próbálták eloltani a tüzet

Baleset

2002. május 24., 02:00 , 71. szám

Kis híján tragédiával végződött az a Csapon fellobbant lakástűz, melyet a lakók maguk kíséreltek meg eloltani – jelentette a kárpátaljai tűzrendészeti osztály sajtószolgálata.

A tűz hajnalban harapódzott el abban a helyiségben, ahol a család legfiatalabb tagja, a nyolcéves István aludt. Szerencsére az apának sikerült kitörnie az ablakot, s azon keresztül kimenekíteni a családját. A kitört ablak következtében keletkező huzat azonban felgyorsította a tűz terjedését. Ahelyett, hogy hívták volna a tűzoltókat, a család maga igyekezett eloltani a tüzet, s ebbe még a gyerekeket is bevonták, köztük a másodfokú égési sérüléseket szenvedett Edinát is. Miután a lángokat sikerült megfékezni, a sérült gyerekeket nem szállították kórházba, hanem kezdetben egyik közelben lakó rokonuk ápolta őket. Csak később hívták a mentőket.

A helyszíni szemle előzetes eredményei alapján a tüzet a kályhából a fásládába kipattanó zsarátnok okozhatta.

Viktor Matvijcsuk, a megyei tűzrendészeti osztály vezetője az eset kapcsán rámutatott, hogy az apa vallomása szerint a család mind a négy tagja annak következtében szenvedett égési sérüléseket, hogy maguk próbálták eloltani a tüzet. Ennek tudható be az is, hogy a lángok az elkerülhetetlennél nagyobb károkat okoztak a családi házban. A szakember szerint nem ritka eset, hogy a lakók maguk veszik fel a harcot a tűzzel, ami – tekintve, hogy általában az alapvető ismeretekkel sem rendelkeznek – gyakran vezet személyi sérülésekhez.

ntk