Több pénz és összefogás

Helyzetfelmérés Mezőkaszonyban

2002. május 24., 02:00 , 71. szám

Május 17-én Bihari András, a Beregszászi Járási Állami Közigazgatás elnöke helyetteseivel, valamint az osztályvezetőkkel, az egyéb járási hivatalok, illetve szolgálatok vezetőivel együtt Hittman Tibor polgármester meghívására Mezőkaszonyba látogatott, s tapasztalataikat megosztották a helyi kultúrházban összegyűlt mezőkaszonyi lakosokkal.

Mint elhangzott, a település számos megoldandó problémája közül egyre hamarosan talán sikerül megoldást találni, amennyiben az utcai világítás fenntartási költségeinek egy részét várhatóan magára vállalja a vámhivatal. Az egészségügy terén is akadnak gondok. Nagyjavításra szorulnak például a községi egészségügyi létesítmények, amire egyelőre csupán négyezer hrivnyás keret áll rendelkezésre. Megoldást kellene találni a helyi óvoda és középiskola problémáira is: egyrészt, mindkettő teljes tatarozásra, részben újjáépítésre vár, másrészt, egyikben sincs vezetékes víz és csatornázás. Kritikus az állaga a kultúrháznak és a könyvtárnak is, melyben fokozatosan mennek tönkre a könyvek. A mezőkaszonyiak egyelőre nem reménykedhetnek a földgáz bevezetésében sem.

Évek óta óriási gondot jelent az utak állapota. Valamenynyi felújításra szorul, különösen annak fényében, hogy júliustól lezárják az asztélyi határátkelőt, s ezzel egy időben a mezőkaszonyi 24 órás nyitva tartásra áll át. Jelenleg úgy tűnik, talán ezen a téren is áttörés történhet, amennyiben megoldható, hogy az útadó jogcímén beszedett pénz egy részét az út javítására fordítsák. A munkálatokat lehetőségeihez mérten a járási közigazgatás is támogatni fogja – hangzott el.

A település választói által a járási tanácsba delegált képviselők közül Balla Attila, a helyi KMKSZ-alapszervezet elnöke is részt vett a fórumon. Mint elmondta, korábban süket fülekre talált az a kérése, hogy a járási költségvetés több pénzt forgasson vissza a települések lakói által befizetett adókból. Véleménye szerint, ha a hatalom támogatni kívánja az önkormányzatokat, akkor igenis törődjön többet a településekkel, azok gondjaival. Sürgette továbbá, hogy az önkormányzatok próbáljanak összefogva megoldást találni a közös térségi problémákra.

B. J.