Ismét sikert aratott a Dorottya

A beregszászi színház Kijevben

2002. május 31., 02:00 , 72. szám

Fergeteges sikerű előadáson mutatta be Csokonai Vitéz Mihály Dorottyáját a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház Kijevben, a IV. nemzetközi színházi fesztiválon.

A rendező, Vidnyánszky Attila az MTI-nek elmondta, hogy Csokonait mindig is nagy költőnek tartotta, a Dorottyát pedig különösen kedvelte.

– Úgy gondolom, hogy egy ilyen fiatal társulatnak, mint a miénk, jól áll beszélni a szerelemről, a párválasztásról, a tavaszról, a szenvedélyről. Sok mindenről szól a mű, és mi is sok mindenről beszélünk, de én úgy gondolom, hogy az előadáson győz a fiatalság, a színház.

Arra a kérdésre, miért ezt a művet választották a fesztiválra, Vidnyánszky Attila elmondta: az utóbbi időben nagyon komoly darabokat mutattak itt be, így tavaly T. S. Eliot Gyilkosság a székesegyházban című tragédiáját, ezért a színház most egy másik arcát kívánta megmutatni.

A Májusi Kijev elnevezésű egyhetes nemzetközi színházi fesztiválon tizennyolc országból – közöttük Kanadából, Csehországból, az Egyesült Államokból, Oroszországból, Észtországból – érkezett drámai és zenei együttesek léptek fel. A fesztivál keretében Annie Girardot bemutatta Roberto Ataida Madam Margarita című monodrámáját. Az ebben nyújtott alakításáért a színésznőt hazájában Moličre-díjjal tüntették ki.