Ki Mit Tud? középdöntő Nagyszőlősön

2002. május 31., 02:00 , 72. szám

A KMKSZ ISZ szervezésében megrendezésre kerülő Ki Mit Tud? vetélkedő nagyszőlősi járási középdöntőjére május 25-én, pénteken került sor a Perényi Zsigmond Középiskolában.

Megnyitó beszédében Mester András, a KMKSZ ISZ elnöke elmondta: a rendezvény célja lehetőséget adni minél több tehetséges fiatalnak arra, hogy a nagyközönség előtt színpadra léphessen. Az esemény vendégei voltak Varga Levente magyar konzul, valamint a KMKSZ ISZ elnökségének tagjai.

A középdöntőben a KMKSZ ISZ salánki, tiszaújhelyi és nagyszőlősi alapszervezetei által lebonyolított elődöntők nyertesei léptek színpadra két korcsoportban (6-10 és 11-17 évesek), vers- és mesemondás, népdal, színdarab, modern tánc, hangszeres zene és az egyéb kategóriákban.

A zsűri döntése nyomán a középdöntő továbbjutói: vers- és mesemondás kategóriában – Homoki Renáta, Leskó Petronella; népdal – Barta Julianna, Lasek Natália; modern tánc – Nagy Katalin, Bilák Viktória; hangszeres zene – Oláh Károly, Kopcsa Szabina; egyéb – Buleza Ildikó súly-zsonglőr. A modern tánc kategóriában különdíjat vehetett át Csuprik Katalin és Adóba Gabriella, akik a győztesekkel együtt részt vehetnek a területi döntőn és a II. Aréna Sátortábor augusztus 2-i gyermekprogramjain. A nyertesek e mellett értékes ajándékokkal, valamint oklevelekkel térhettek haza.

Molnár Eleonóra