Lao-ce: Tao Te King

2002. május 31., 02:00 , 72. szám

67. vers

(Weöres Sándor fordítása)

Nagy az én út-am, tudja egész világ,

s nem apad soha:

mert végtelen,

azért nem apad soha.

Hogyha fogyna,

az időben már elfogyott volna.

Három kincsemhez ragaszkodom:

első a szeretet,

második a mérték,

harmadik a tartózkodás.

Szeretek, ezért bátor vagyok,

mérték által hatalmas vagyok,

visszavonulok, hát vezető vagyok.

Manapság

szeretet nélkül merészkednek,

mérték nélkül vezérkednek,

tartózkodás nélkül hatalmaskodnak:

ezért elpusztulnak.

Aki tapintattal vezet hadat,

győzelmet arat;

a szeretettel védekező legyőzhetetlen.

A természet fegyverezi

s a szeretet védelmezi.

Lao-ce volt egykor a könyv címe, amely könyv a taoizmus eszméit hirdette. Az időszámításunk előtti 400 körül (egyesek szerint 200 körül) létrejött mű csak később kapta a Tao Te King címet, Az Út és Erény könyve elnevezést. Mára már leginkább külön nevezzük meg a szerzőt és nagy hatású művét.

Az Út és Erény könyve filozófiai alkotás, de a költészet eszközeivel tárja föl a tao lényegét. Ezek szerint a tao nem más, mint az örökké mozgó, örökké változó világ végső egységének elve. Ezt az egységet Lao-ce (vagy a Lao-ce szerzője) egy általános törvényben látja. Abban a korban ez a tanítás egyben az erkölcsileg helyes utat is jelentette.

Érdemes megfigyelni, hogy mennyire élő gondolatok ezek, mennyire megfontolandó megállapítások ezek: a világon minden változik, keletkezik és elpusztul, mégpedig úgy, hogy az a saját ellentétébe csap át, s ezek az ellentétek egységet alkotnak; mindez pedig a dolgok belső törvénye szerint történik. A tanításban ez áll: a bölcs ember feladata felismerni ezt a törvényt és tétlenül szemlélni annak működését. Így Lao-ce, vagy a Tao Te King végső eszménye az örök nyugalom.

Alig akad olyan eszme, amely ne lenne vitatható, mindenesetre a szeretet, mérték és tartózkodás hirdetése rendkívül meggyőző a 67. versben.

Penckófer János