Kovács Miklós levele Medgyessy Péterhez

A KMKSZ együttműködésre törekszik

2002. június 7., 02:00 , 73. szám

Levélben gratulált Med­gyessy Péternek a Magyar Köztársaság miniszterelnökévé történt kinevezése alkalmából Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke.

Írásában Kovács a többi között hangsúlyozza, hogy a KMKSZ, a kárpátaljai magyarság legjelentősebb érdekvédelmi szervezete, szoros együttműködésre törekszik a mindenkori magyar kormánnyal, valamennyi olyan parlamenti párttal, amely vállalja a felelősséget a határon túli magyarság sorsáért. Biztatónak nevezi, hogy Medgyessy és az általa vezetett koalíció irányadó politikusai a határon túli magyarsággal kapcsolatos politikában a folyamatosságra helyezik a hangsúlyt.

Kovács kiemeli: a kárpátaljai magyarság, az egyik legnehezebb helyzetben lévő határon túli magyar közösség továbbra is rá van szorulva és számít a magyar állam, az anyaország politikai, erkölcsi és anyagi támogatására. A KMKSZ céljairól azt írja, hogy azok változatlanul a kárpátaljai magyarság teljes értékű közösségként való megmaradásának biztosítására irányulnak. A Szövetség ennek érdekében – a tervezett ukrajnai közigazgatási reform keretében – továbbra is kezdeményezi a Tisza melléki járás létrehozását, amely egy közigazgatási egységbe fogná össze a tömbmagyarságot – teszi hozzá.

A KMKSZ elnöke a megmaradás egyik zálogát a kárpátaljai magyar oktatási rendszer fenntartásában látja, s ebben – mint írja – továbbra is számít az anyaország támogatására, különös tekintettel a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskolára. Szerinte az önálló magyar tankerület felállítása nagy előrelépést jelentene a kulturális autonómia megvalósítása területén.

Mint Kovács rámutat: Kárpátalján rendkívül nagy lelkesedéssel fogadták a kedvezménytörvényt, amelyet a magyar parlamentben a jelenlegi koalíció vezető ereje, a Magyar Szocialista Párt képviselői is megszavaztak. „Közösségünk rendkívüli mértékben érdekelt a törvény végrehajtásában, különös tekintettel a munkavállalási kedvezményekre és az oktatási-nevelési támogatásra” – fűzi hozzá.

A KMKSZ elnöke arra kéri a magyar kormányt, hogy ameddig lehetséges, ne vezesse be Ukrajnával szemben a vízumkényszert, s annak esetleges életbe léptetése esetén – a kedvezménytörvény szellemében – biztosítsa a problémamentes határátkelést a kárpátaljai magyarok számára. Majd rámutat, hogy a térség gazdasági fejlődését szem előtt tartva a KMKSZ érdekelt a határ menti kapcsolatok fejlesztésében, a befektetések növelésében.

Befejezésül Kovács hangsúlyozza: „Úgy véljük, hogy a legutóbbi ukrajnai helyhatósági és parlamenti választások eredményei újfent bizonyították: a KMKSZ bírja a kárpátaljai magyarság többségének támogatását. Szövetségünk továbbra is részt kíván venni a Magyar Általános Értekezlet munkájában, s véleményt kíván nyilvánítani a kárpátaljai magyarságot érintő minden kérdésben”.

V. B.