Kezdődik a szalmonella-idény
Szalmonellafertőzési statisztika
Az idei év első négy hónapjában a megyében 22 esetben regisztráltak szalmonellafertőzést, míg a tavalyi év ugyanezen időszakában 19 esetet jegyeztek fel.
Mint Szvitlana Oberemko, a megyei Köztisztasági és Járványügyi Hivatal (KÖJÁL) járványügyi osztályának vezetője a Kárpátaljának elmondta, csupán egyedi fertőzésekről beszélhetünk, azaz szó sincs járványveszélyről, a megbetegedések száma két és félszer kisebb az országos átlagnál. Az idén regisztrált szalmonellafertőzések egytől egyig a háztartásokban következtek be, rossz minőségű, illetve lejárt szavatosságú élelmiszerek fogyasztása miatt. Iskolákban, óvodákban egyetlen fertőzéses eset sem történt, azaz nem állt fenn a tömeges szalmonellafertőzés veszélye.
1998-ban Kárpátalján összesen 154, 1999-ben 188, 2000-ben 91, tavaly pedig 94 szalmonellafertőzést regisztráltak. A KÖJÁL tájékoztatása szerint tömeges fertőzés egyik vizsgált évben sem fordult elő, továbbá súlyos szövődményekkel járó, az emberi életre veszélyt jelentő esetek sem következtek be. Hivatalos adatok szerint a szalmonellafertőzés utoljára 1990-ben követelt emberéletet megyénkben, mégpedig Beregszászban, illetve Nagyszőlősön, amikor is összesen 487-en fertőződtek meg romlott fagylalt fogyasztása következtében. Akkor egy személy életét már nem tudták megmenteni az orvosok.
Baráth József