Másfél ezer kilométer két keréken

Ultratúra

2002. június 21., 02:00 , 75. szám

A Takár Károly, azaz Katyó által vezetett aknaszlatinai kerékpáros csapat csütörtökön, lapunk megjelenésével egy időben ismét nyeregbe száll, hogy megkezdje idei első ultratávú kerékpártúráját, melynek úti céljai között szerepel többek között Hódmezővásárhely, Ópusztaszer, Szeged és a dunántúli Pécs is.

– Ez al­ka­lom­­mal Hód­mező­­vá­sárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata hívott meg bennünket háromnapos látogatásra, melynek keretében szeretnénk felkeresni az Ópusz­­­­taszeri Honfoglalási Emlékparkot, valamint Szeged városát, mint az egykori sóútvonal végállomását. Ezt követően már „magánúton” kerekezünk tovább a déli határszélen fekvő Bajára, majd erőnlétünktől függően Mohácsnál átkelünk a Dunán és célba vesszük Pécs városát.

– Hányan vágtok neki a nagy utazásnak?

– Öt gyerek és hat felnőtt, azaz összesen tizenegyen veszünk részt a túrán. Az idén két új taggal bővült a csoport, akik az elmúlt hónapokban már velünk együtt edzettek. A tervek szerint ezúttal napi 100-150 kilométert kerekezünk majd, így nyolc-tíz nap alatt több mint másfél ezer kilométerkövet hagyunk magunk mögött.

– És az ellátás?

– Hát az bizony meglehetősen szűkös, szponzorok híján ugyanis csak a magunk zsebére számíthatunk. Egyelőre abban maradtunk, hogy ki-ki hoz magával zseb­pénzt, ami a gyerekek esetében napi egy dollár, felnőtteknek valamivel több (ami tényleg csak a minimális, kenyér-vaj-frissítő „menüt” fedezi), a többit pedig majd meglátjuk. A tavalyi szlovákiai honismereti túra tapasztalataira alapozva ugyanakkor reméljük, ezúttal sem maradunk majd vacsora és fedél nélkül, mivel eddig is mindig sikerült magyarbarát, sportkedvelő emberekre találnunk, akik örömest voltak a segítségünkre.

Popovics Zsuzsanna