Népszerű rendezvények idén is

Sikeres évet zárt a KMKSZ ISZ

2002. június 21., 02:00 , 75. szám

Szombaton Beregszászban tartotta első tisztújító közgyűlését a KMKSZ Ifjúsági Szervezete.

A KMKSZ elnöksége nevében dr. Soós Kálmán, a KMTF rektora köszöntötte a megjelenteket, hangsúlyozva, hogy minden népnek szüksége van megfelelő vezetőkre. Ezt a vezető szerepet vállalta fel a magyar fiatalok körében a nemrég alakult és sikeresen működő szervezet, hogy kellőképpen jelenítse meg és képviselje a kárpátaljai ifjúság érdekeit a különböző társadalmi színtereken. Orosz Ildikó, a KMPSZ és a KMTF elnöke üdvözlő szavaiban rámutatott, a kételyek ellenére sokaknak okozott kellemes csalódást, hogy Kárpátalján igenis létre lehet hozni egy önálló ifjúsági szervezetet, hogy kellő számmal vannak még a vidéken magyar fiatalok, akik értelmiségiként, szervezőként szülőföldjükön akarják élni életüket. A szervezet további működéséhez Bakancsos László, a KMKSZ Beregszászi Járási Középszintű Szervezetének elnöke és Hor­kay Sámuel, a KMKSZ Beregszászi Városi Szervezetének elnöke kívánt sok sikert, illetve mondott köszönetet a választások során kifejtett hatékony munkáért.

Elnöki beszámolójában Mester András az elmúlt év sikereiről beszélt – például a sportnapok, a Ki Mit Tud? vetélkedősorozat, az Aréna sátortábor megszervezéséről –, valamint a rendezvények hozta tapasztalatokról. Mint rámutatott, a jelenleg 32 alapszervezetből álló, 1100 tagot számláló ifjúsági szervezet tevékenységének fő szempontja nem a mennyiség, hanem a minőség, hogy adott szinten mindenki a legjobbat hozhassa ki a lehetőségekből. Ebből a szempontból emelte ki az elnök a nagyszőlősi, nagydobronyi, beregszászi, sa­lánki alapszervezeteket, melyek az elmúlt időszakban példamutatóan végezték munkájukat.

A továbbiakban szervezési kérdésekről volt szó, elsősorban az augusztusi, immár 2500 részt­vevőre számító Aréna sátortábor és a Ki Mit Tud? vetélkedősorozat szeptemberre tervezett döntő fordulója kapcsán.

A tisztújítás során a közgyűlés valamennyi tisztségviselőnek ismételten bizalmat szavazott, így a KMKSZ ISZ elnöke a következő két évben Mester András lesz, általános alelnöke Darcsi Karolina, ügyvezető és gazdasági alelnöke pedig Svetkó Erzsébet, illetve Bocskor László.

P. Zs.