Vasadi Péter: Ünnep

2002. június 28., 02:00 , 76. szám

legtöbbször néz csak s hallgatag.

végzi a dolgát, mint akárki.

locsol, gereblyéz, lesi a diót

hasad-e már a vaskos héja.

hajlong és néz és hallgatag.

aládúcol egy súlyos ágat.

nyesi a lángtujákat, miket

megkapott a rőzsetűz. fenyői

száradoznak fölfelé. magasan

ágvégeken fürtökben lóg

a toboz. néz csak s ha szája

csukva van, szava szemében

mint a táj zöldje, szétterül.

a kerti gúnyában magánya

megőrzi őt és át is adja.

fáknak fa lesz, bokroknak bokor.

növényi létben emberi.

egység ez itt, nem varázslat.

eltörné a megszólalás.

csak fütty. neszek. a csettegés.

lomb s levél súrlódik. ő meg

álltában gyökeret ereszt.

egymáson átsugárzanak. közben

lopva s elszótlanodva ide

kuncsorog a világ. jöjjön, de

lábáról a kapu előtt dobogja

le megrögzött gonoszságait.

aztán leülhet. lélegezhet.

szemlélheti az úrnapot

amely könyörgés, sötétedésig.

 

Az ünnep természete nagyon törékeny varázs. Sokszor hiába készülünk hozzá tenger ajándékkal, sokszor meg hiába állunk ellent, hogy úgysem érzünk semmit, ha mindenki ünnepel – minden másként alakul. Sohasem mi döntünk felőle, de nélkülünk nem is létezik talán. Mindig az ünnep kezdeményez, de fogadtatás híján visszahátrál. Néha még a leghétköznapibb tevékenységen is képes átszivárogni – egyszer csak megérezzük jelen­­­­lé­tét. Néha elég egy másik ruhadarab, és mindent másként látunk. De van úgy is, hogy hiába várjuk napokig. A körülmények és a külsőségek rendkívül fontosak ebben – mégsem ezekben a részletekben lakozik.

Itt van például Vasadi Péter verse. Milyen egyszerű és hétköznapi rezdüléseket érzékel és érzékeltet, milyen megszokottságot láttat, mégsem könnyű csatlakozni az emelkedettségéhez. Hiába az angyali tisztaság – mégsem lehet ezt a verset csak úgy, futólag olvasva megérteni. Ehhez a költeményhez még a szokottnál is közelebb kell hajolni. De megéri, mert itt egyszerre érezni a költészet hatalmát és az ünnep bensőséges titkát. Itt a csend s a földdel egyszerre lélegző ember munkája – maga az örökkévaló ünnep.

Minden a benső békén áll. Ezt mondja ez a vers. Biztos legyen a bennünk megéledő isteni szeretet, mert a világ „megrögzött gonoszságai” folyton ránk kopognak...

Penckófer János